2019. június 19 , szerda - Gyárfás

Eltűnik a kritizált teszt

Nem vált be az Explore Feed nevű megoldás a Facebookon, ami külön hírfolyamba rendezte a barátok, ismerősök bejegyzéseit, illetve a sajtó, valamint a vállalkozások anyagait, ezért a cégnél úgy döntöttek, hogy felhagynak a hat országot érintő teszteléssel.

Az Explore Feed tesztje még tavaly októberben indult Szlovákiában, Sri Lankán, Kambodzsában, Bolíviában, Guatemalában és Szerbiában, azonban az álhírek elleni küzdelem jegyében bevetett eszköz ellenkező hatást ért el. Az érintett országokban működő kiadók jelzései alapján egyrészt jelentősen csökkent a Facebookról hozzájuk terelt felhasználók száma, másrészt a hiteles beszámolók jóval nehezebben jutnak el a felhasználókhoz – írja az mmonline.

Ez egyenesen fordított hatást váltott ki, hiszen a hamis információk terjedésének akadályozására kitalált megoldás éppen a hiteles sajtóhírek nehezebb elérése miatt egyes esetekben még fel is gyorsította az álhírek terjedését. A Facebook egy másik célja az volt, hogy erősítse, elmélyítse a családtagok, barátok közötti kapcsolatot, azonban a beszámolók alapján ez sem vált be.

 

 

 

Facebook hozzászólások