2020. június 3 , szerda - Klotild

Nosztalgia koncert-sorozatot indított a KFT

Lemez(újra)bemutató sorozatának következő állomásaként 35 éve megjelent bemutatkozó anyagát, a Macska az úton című albumot mutatja be a KFT zenekar szeptember 28-án az újbudai A38 állóhajón.

A KFT 2012 decemberében kezdte múltidéző koncertsorozatát az A38-on, akkor első, 1981 tavaszi fellépésük műsorát vették újra elő. Ezt követte egy évvel később az Üzenet a liftből/A fodrász című lemez előadása a megjelenés 30. évfordulóján, majd 2014 áprilisában a széria harmadik estje, három évtizeddel a legsikeresebb KFT-album, a Bál az Operában után.

“Már az elején kiderült, hogy érdemes tematikusan elővenni és eljátszani a lemezeinket, mert a közönség jól fogadja ezt. Az elmúlt több mint három és fél évtizedben volt klubunk a Józsefvárosban, a Lágymányosi Közösségi Házban, az Almássy téren vagy a Szkéné Színházban, és jó visszahozni a régi hangulatot” – idézte fel Márton András, a KFT dobosa.

A Macska az úton megjelenését megelőzte a KFT sikere az 1981-es táncdalfesztiválon a Bábu vagy című dallal. Ötmillió ember nézte a tévében, ahogy a kifestett arcú, robotszerűen mozgó Laár András ezt énekli: “Bábu vagy, bábu vagy, valaki elvakít/Bábu vagy, úgy mozogsz, ahogy ő irányít”.

“Az akkori pártállami lemezgyár feltételezéseink szerint azért hozta ki egy év késéssel az albumot, mert nem akarták, hogy túlságosan sikeresek legyünk. Minket nem tiltottak be, nem akadályozták meg, hogy lemezünk legyen, ahogy például az URH-val vagy a Kontroll Csoporttal tették, de figyeltek minket, szerepeltünk bizonyos listákon, és nekünk is voltak problémáink a fellépésekkel. Még csak néhány koncertet adtunk 1981-ben, amikor látott minket Somló és Presser, és felkértek előzenekarnak az LGT nyári turnéjára. Ezt az Országos Rendező Irodában nem akarták engedni, de ők ragaszkodtak hozzánk” – mondta a zenész.

Szeptember 28-án csütörtökön az A38 hajón a koncert első felében a KFT valamennyi dalt eljátssza a Macska az útonról, a második részben a slágerek mellett olyan számok is elhangzanak, amelyeket még soha nem játszott a zenekar – utóbbiakról előre semmit sem árulnak el. Amint a zenekar Facebook-oldaláról is kiderül, az együttes egyik tagja néhány napja a kezét törte és műteni kellett – hogy kiről van szó, azt szintén nem árulják el egyelőre, csak annyit, hogy a koncerten Laár András fia, a több hangszeren is játszó Laár Dávid ugrik be helyette.

“A korábbi albumainkra visszatekintő koncertekre nem valamiféle nosztalgiaérzéssel tekintünk. A régi számokat játsszuk, de picit más köntösben és próbálunk valami érdekeset kitalálni. Túl vagyunk az 1700. koncertünkön, és a KFT pályafutásának csúcspontja volt, amikor három évvel ezelőtt Bál az Operában címmel komplex összművészeti produkciót adtuk elő a Magyar Állami Operaházban színházi kellékekkel, jelenetekkel, gyerekkórussal. Szeretnénk folytatni a lemezújrabemutató sorozatot” – fejtette ki a dobos.

 

Forrás: MTI

Facebook hozzászólások