2018. szeptember 20 , csütörtök - Friderika

Kapcsolat a szaglásvesztés és a demencia között

Fotó: Pixabay

Egy friss kutatás szerint azok az idősek, akik elvesztik a szaglásukat, nagyobb mértékben vannak kitéve a demencia kockázatának.

A szakemberek közel háromezer 57 és 85 év közötti személyt kísértek figyelemmel, akiknek a szaglását öt különböző illatminta segítségével tesztelték. Az alanyok 78 százaléka legalább négy illatot beazonosított, további 14 százalék hármat, 5 százalék kettőt, 2 százalék pedig csupán egyet, míg volt egy százalék, akik egyetlen illatot sem tudtak felismerni. Öt év elteltével azoknál a személyeknél, akik az ötből nem voltak képesek legalább négy illatot beazonosítani, kétszer nagyobb arányban jelentkezett a demencia, mint azoknál, akiknek rendben volt a szaglása, azok közül pedig, akik egyetlen illatot sem ismertek fel, szinte mindenkinél megjelent a betegség.

Amint azt a Journal of the American Geriatrics Society című lapban közzétett kutatást vezető dr. Jayant Pinto, a Chicago Egyetem fül-orr-gégésze kifejtette, a vizsgálatból jól látszik, hogy a szaglás szoros kapcsolatban áll az agyfunkciókkal és az egészséggel, így ha valakinél romlás jelentkezik a szaglás – vagy akár más érzékelő funkció – terén, az fontos előjele lehet annak, hogy az illetőnél fennáll a demencia veszélye.

A továbbiakban fontos feladat lesz megérteni a háttérben álló pontos mechanizmust, és ezáltal kidolgozni azokat a megelőző és kezelési eljárásokat, melyekkel ez a sokakat éritntő betegség jobban kivédhetővé válik.

 

Forrás: Medipress

Facebook hozzászólások