
Az építőipar teljesítményének növelése érdekében együttműködési megállapodást írt alá Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.
Az aláírást követő sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter bejelentette: decemberben 20 milliárd forintos kerettel pályázati lehetőséget nyitnak az építőipari vállalkozásoknak, amellyel technológiai, automatizálási eszközök beszerzését támogatják, segítve az ágazat szereplőinek a kapacitások bővítését és a technológiai váltást.
Új lakások vásárlása esetén az 5 százalékos általános forgalmi adó (áfa) 2019. december 31-ig vehető igénybe, tehát a kedvezmény még több mint két évig él. A határidő felülvizsgálata jelenleg nem szerepel a kormány napirendjei között, de ha a folyamatos egyeztetések során az ágazat szereplői erre szakmai javaslatot tesznek, azt a kormány vizsgálni fogja – hangsúlyozta Varga Mihály.
A nemzetgazdasági miniszter felidézte: az építőipar az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazata a magyar gazdaságnak, teljesítménye 27 százalékkal bővült az első háromnegyed évben és jelentősen emelkedett a szektorban dolgozók létszáma is.
A nemzetgazdasági miniszter kitért arra is, hogy folytatódik a panelprogram. Elmondta, 800 ezer panellakás van Magyarországon, ezek megújítása a gazdaságnak is érdeke, mert további megrendeléseket kaphat az építőipar, az építőanyagipar, és újabb munkalehetőségek jönnek létre.
A miniszter tájékoztatása szerint módosítások várhatók a szakképzésben és a felnőttképzésben, még pontosabban a gazdaság igényeihez igazítanák a képzéseket.
Varga Mihály hangsúlyozta, a most aláírt megállapodással új korszakot indítanak el, az ágazat számíthat a kormány együttműködésére.
Forrás: MTI/HRGlobe