2024. május 15 , szerda - Zsófia

A Sanmina 6,7 milliárd forintból fejleszti tatabányai gyárát

Fotó: Facebook

A beruházáshoz a kormány 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá. A fejlesztéssel néhány éven belül 220 nagy hozzáadott értéket teremtő munkahely is létrejön.

A tárcavezető újabb sikertörténetnek nevezte, hogy innovatív autóipari befektetést hoz Magyarországra a világ egyik legjelentősebb beszállítója, amely világszerte 25 országban 75 gyárat működtet és 47 ezer embernek ad munkát.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a gazdasági siker feltételeivel együtt a gazdasági verseny feltételei is teljesen átalakultak, beruházók versenyt futnak a legújabb technológiákért, az országok pedig a legújabb technológiákat alkalmazó vállalatokért. A kormánynak – tette hozzá – arról kell meggyőznie a cégeket, hogy a legújabb technológiákat itt fejlessze ki és alkalmazza először, hogy az így elért eredmény Magyarország sikere is legyen. A Sanmina meggyőzésében az alacsony adóterhek, a korszerű oktatás és szakképzés és a rugalmas munkaerőpiaci szabályozás mellett segített az is, hogy Tatabánya nehézipari hagyományai megfelelő alapot jelentenek a korszerű beruházásokhoz – tette hozzá.