2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Kilenc bemutatóval készül az új évadra a Katona József Színház

A fővárosi Katona József Színház, amelynek társulata két új taggal bővül ősztől. Az idei szezon utolsó új online előadásaként a Mennyekbe vágtató prolibuszt mutatják be június 22-én.

A színház szombati közleménye szerint a társulat pénteki évadzáró társulati ülésén néma felállással emlékeztek a februárban elhunyt Olsavszky Éva színművészre, a színház egyik alapító tagjára.

A közleményben idézik Máté Gábor igazgatót, aki kiemelte, hogy minden nehézség ellenére négy színpadi bemutatójuk is volt a most záruló csonka évadban, amelyben 97 előadást tartottak. A SzínházTV-vel és az eSzínházzal közösen élő közvetítéseket valósítottak meg, továbbá lehetőségük nyílt új produkciók magas minőségű rögzítésére, streamelésére.

A K:ortárs címen futó sorozatban eddig három kortárs irodalmi művet dolgoztak fel, ötvözve színházi és filmes elemeket. A CompactTv-vel közösen készítették el a Monológ című online sorozatot, amelyben a társulat művészei influenszerek szövegeit és más internetes tartalmakat adtak elő.

Az idei évad utolsó új, online előadását, a Weöres Sándor írásaiból összeállított, Fekete Ernő előadásában látható Mennyekbe vágtató prolibuszt június 22-én közvetítik az eSzínházon. Még két korábbi előadás felvétele lesz egy-egy hétig online elérhető a nyáron. A talizmán július 30. és augusztus 6., a Portugál augusztus 27. és szeptember 3. között. Június 28-án az Othello Gyulán, a Shakespeare Fesztiválon, július 16-án a Lélegezz című előadás a veszprémi Lélektől-lélekig Érzékenyítő Fesztiválon látható. Augusztus 1-jén a Miskin herceget játsszák a Zichy-kastélyban, a Zsámbéki Nyári Színház meghívására.

Az évadzárón díjakat is átadtak. Az évadban nyújtott kiemelkedő teljesítményért járó Máthé Erzsi-díjat Bányai Kelemen Barna vette át. A legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat pedig Bán János kapta, a Lear királyban és a Szavalóversenyben való játékáért.

A tervek szerint a 2021/22-es évad első két premierjét szeptemberben tartják. Térey János Káli holtak című regényének színpadi változatát Dömötör András rendezi a Kamrában, majd a nagyszínpadon mutatják be Line Knutzon Mesteremberek című darabját Máté Gábor rendezésében. A Kamra következő bemutatója október közepén az Euripidész, Aiszkhülosz és Szophoklész drámáiból összeállított Isten, haza, család, amelyet Tarnóczi Jakab állít színpadra. A Teremtmények című darabot, amely Mary Shelley Frankenstein című regénye alapján készül Tárnoki Márk rendezésében a Kamrában mutatják be. Brian Friel Apák és fiúk című, Turgenyev regényéből adaptált művét Ascher Tamás rendezi a nagyszínpadon.

Az évad második felében, 2022 márciusában először Spiró György Főtitkárok című darabját Zsámbéki Gábor állítja színpadra a Kamrában. Ezzel párhuzamosan a Melancholy Rooms munkacímű előadást Tarnóczi Jakab rendezi a nagyszínpadon. A jövő évad két utolsó premierjét májusban tartják. Molnár Ferenc Üvegcipő című vígjátékát Székely Kriszta állítja színpadra a Kamrában, miközben Kárpáti Péter Moszkva-Peking Transzszimfónia című darabját Novák Eszter rendezi a nagyszínpadon.

A társulathoz ősztől két művész csatlakozik: Tóth Zsófia és Lengyel Benjamin Pelsőczy Réka és Rába Roland osztályában végez júliusban a Freeszfe Egyesületen belül, a Salzburgi Mozarteumban.

Kovács Lehel 15 év után, korábbi szerepeit megtartva távozik a társulatból – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.

 

 

(MTI)