2017. október 23 , hétfő - Gyöngyi

Sam Lee és az angol népdalok

Csodák márpedig vannak: amit Sam Lee az angol népdalokkal művel, az éppolyan archaikus, mint amilyen előre mutató, és éppolyan röghöz kötött, mint amilyen szárnyaló.

Sam Lee Londonban született, apai ágon lengyel gyökerű művészcsaládban. A vizuális művészettől a burleszk táncig számos területen bizonyította univerzális tehetségét, mielőtt lehorgonyzott a Brit-szigetek népdalainál. Gyűjti, énekli és tanítja őket – egyetemi katedrákon, rádiós és televíziós műsorokban és nem utolsó sorban az általa alapított londoni The Nest Collective klubban.

Pályafutására döntő hatással volt az a négy év, amelyet a legendás skót énekes, Stanley Robertson utazó társulatában töltött. Akkor kristályosodott ki benne, hogy nem könyvekből, hanem eredeti adatközlőktől kell tanulnia, a vándorló cigány és ír énekesektől. Így talált arra a mélységes és időtlen forrásra, amelyből első albuma, a 2012-ben megjelent Ground of Its Own merítkezett. Ez a Mercury-díjra jelölt album az elmúlt évek egyik legnagyobb nemzetközi szenzációja lett: ez volt az első angol lemez, amely az európai világzenei rádiósok listájának élére került. Egyszerre bensőséges és felkavaró, messzi korokba visszanyúló és úttörő.

2015-ben The Fade in Time címmel Sam Lee újabb remekművet tett le az asztalra. A rá jellemző különleges hangszereléssel – melyben pompásan megfér a cselló, a trombita, a hegedű, a koto és a tabla – tovább feszegette a folkzene határait. Zenei univerzuma éppúgy megközelíthető a pszichedelikus folk, a kortárs zene és a jazz, mint a régi vágású angol dalok felől, de bárhonnan is nézzük, garantáltan a varázslat élményét kelti.

 

 

Forrás: Müpa

Facebook hozzászólások

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

OK