Manapság egyre többször hallani harmadik országbeli munkavállalók kérdésében nyilatkozó szakembereket. Mi a GET WORK Trend munkaerő-kölcsönző cég stratégiai igazgatóját, Jáhny Ákost kérdeztük.
-Az utóbbi időben egyre több cikk olvasható a témában. Mi a helyzet a Get WorkTrendnél a harmadik országbeli munkavállalókkal kapcsolatban?
-Jelen pillanatban azt látjuk, hogy minden ázsiai munkaerő, aki Magyarországot célozná meg munkavállalási szándékkal, nagyjából nettó 500-550 Euro fizetésért hagyják el az anyaországot. Ez igaz a Kirgizisztán, Kazahsztán, Vietnám, Mongólia, Indonézia, Fülöp szigetek tekintetében, és talán még Indiára is elmondható. Jelenleg egyeztetünk toborzókkal, hogy milyen feltételekkel lehetne közvetíteni indiai munkavállalókat. Tény, hogy főként a szaktudásuk miatt megfelelnének, azért vannak nehezítő tényezők, amelyek miatt óvatosabban nyúlnak ehhez a foglalkoztatók.
-Az elmúlt években az európai gazdasági berkekben Magyarországra, mint alacsony bérköltségű országra fókuszáltak. Ez jelenleg is így van?
-Volt ilyen időszak valóban, azonban e téren nagyon komoly fejlődés indult. Saját állományunkban látjuk, hogy magyar munkavállalóink a nettó 200 ezer, illetve és nettó 400 ezer Ft között tudnak több műszakban keresni nyolc általános iskolai végzettséggel.
Az én olvasatomban ez nem az olcsó kategória, ilyen nettó béreket már találni Olaszország déli részein is, Görögországnál ez már magasabb is bizonyos esetekben. Lehet, hogy nem ez az általános, de már elindultak a fizikai betanított munkás bérek a javulás útján.
-A harmadik országbeliek milyen munkákat végeznek?
-Elsősorban könnyű fizikai betanított, illetve építőipari munkát. Könnyű betanított fizikai munkán értjük az operátorokat, ami lehet összeszerelő tevékenység, minőségellenőr, gyártósori munkaerő, raktáros, komissiózó, vagy a könnyebb fizikai munka, mint például árufeltöltő tevékenység. Ha a legnagyobb iparágat kell megnevezni, akkor az autóipar, illetve az autóipari beszállítók.
Legnagyobb jelenlétük Észak-Dunántúlon, Közép-Magyarországon, Budapest, illetve a nagyobb ipari központok környékén, a keleti régióban, illetve gondolok az M3-as vonalára.
-Sokakban felmerül a kérdés, hogy miért kellenek külföldi munkavállalók, amikor ezeket a munkákat magyarok is elvégezhetnék.
-A szükséges, számosságában és határidővel rendelkezésre álló hadra fogható munkaerő jelenleg nem áll még készen. Jelen pillanatban megbízóink nem tudják magyar munkavállalóval betölteni ezeket az álláshelyeket. Nap mint nap teszünk azért, hogy a harmadik országbeli munkavállalók jelenlétének szükségessége valóban csak átmeneti legyen, még ha ez az átmenet 1-2 évet ölel is fel
-Az, hogy teljesen más kultúrából érkeznek a külföldiek, jelent valamit?
-Mindenképpen kihívások elé állítja a foglalkoztatót. A kulturális különbségeket kezelni kell, mind a termelésben, mint a munkaidőn kívüli időszakban – így akár a szálláson, vagy az étkezésben is -, viszont anyagi oldalon nem jelent annyival többet, mint amennyi hasznot hoz. Ők munkavállalási céllal érkeznek, a hiányzási rátájuk, illetve a fluktuációs rátájuk töredéke a magyar munkaerőének. Ha az adott munkáltató már a magyar munkavállalót az ország más régiójából tudja csak biztosítani, tehát szállást fizet a magyar munkavállalónak, akkor egy harmadik országbeli munkavállaló foglalkoztatása minimális többletköltséggel jár csupán.
-A körülöttünk lévő országokban is jellemző ez?
– Igen, például filippínók folyamatosan érkeznek Horvátországba, Csehországba, nagyon sok harmadik országbeli dolgozik Szlovákiában, Lengyelországban az ukránokon kívül is.
Most készülnek fel a nagyobb nyugati országok, mint például Ausztria és Németország arra, hogy nyisson újabb harmadik országok felé. Németországban már elkészült az a törvényjavaslat, amely a közel kétmilliós szakképzett munkaerőhiányra próbál valamilyen megoldási javaslatot adni azáltal, hogy akár Délkelet-Ázsiából vagy a német kormány által meghatározott országokból valamilyen egyszerűsített, könnyített formában engedné be a szakképzett munkaerőt.
– Mi lehet az oka, hogy ezekre a területekre az adott országok nem találnak megfelelő munkaerőt?
– Túlképzettség, a szakképzettség alul értékelése társadalmi szinten, egy szakma megtanulásának előnyeinek nem pontos ismerete: például, ha választani kell a diploma vagy egy asztalos végzettség között, könnyebben megy valaki a diploma irányába, pedig lehet, hogy asztalosként többet keresne, mint pályakezdő diplomásként. Közre játszhat az ipari szektor, illetve a közoktatás vagy szakképzés közötti kommunikáció szakadozása, hogy nem tud felkészülni megfelelően az oktatás arra, amire az iparnak vagy gazdaságnak szüksége van, illetve, még ha fel is készül, látható a legtöbb európai országban, hogy elöregedő társadalomról beszélünk. Ha csak Magyarországot nézzük, durván 40 ezer ember megy évente nyugdíjba.
-Mennyi ideig maradnak Magyarországon a külföldi munkavállalók? Huzamosabb időre terveznek?
-Maximum kétéves, határozott időre szerződhetnek, amennyiben maradni szeretnének akkor ez hosszabbítható. De jellemzően ők nem letelepedési céllal érkeznek. Anno a 80-as évek végén, 90-es évek elején a magyar munkavállalók is jártak ki Németországba, hasonlóan autóipari gyárakban összeszerelési tevékenységet végezni, akár hétvégi hazajárással a német munkaerőpiac közelsége miatt. Ahogy megszerezték azt a pénzt, amire szükségük volt, a magyar munkaerőpiacon helyezkedtek el újra.
Nagyon sok harmadik országbeli munkavállalóra jellemző, hogy két évente teljesen más országba megy dolgozni, tehát akik most érkeznek hozzánk, ők az elmúlt 5-10 évben megfordultak például Dubajban, Japánban, mint operátorok, összeszerelő munkások. Szakmai tapasztalattal érkeznek, ezáltal fejlődnek, pénzt keresnek, aminek nagy részét hazautalják.
-Milyen szerepet kaphatnak jelen munkaerőpiaci közegben a magyar munkaerő-tartalékok? Létezik egyáltalán ilyen ma Magyarországon?
-Harmadik éve vizsgáljuk a felzárkózó települések lakosságának munkaerőpiaci kilátásait, nehézségeit, valamint szólítunk meg vállalatokat egy-egy együttműködéssel, melynek keretein belül előítéletmentes romafoglalkoztatást próbálnánk közösen megvalósítani, eddig nem túl sok sikerrel.
Véleményem szerint a százezer főt meghaladja ma Magyarországon azon munkaképes korú és munkára alkalmas személyek száma, akik némi munkaszocializáció, bevezető oktatás, tréning után munkába állíthatók lennének. Az ő munkaerőpiaci bevonásukkal azonban sietnünk kell, mert a távol-keleti kultúrákból érkező vendégmunkások nemhogy annyi munkaórát dolgoznak, amennyit munkáltatójuk enged neki, de teszik ezt Magyarországon talán soha nem tapasztalt hatékonysággal.
