2019. április 22 , hétfő - Csilla

Mérsékelt erősödés várható Európában

Emelkedő indexekkel indul várhatóan a kereskedés hétfőn a vezető nyugat-európai tőzsdéken.A határidős jegyzések azt vetítik előre, hogy a londoni FTSE-100 15 ponttal, a frankfurti DAX 10 ponttal, a párizsi CAC-40 pedig 11 ponttal emelkedik a nyitásban.

A vártnál jobb júliusi amerikai munkaerőpiaci adatok általában javítják a hangulatot az értéktőzsdéken. Fontos piacbefolyásoló adat nem érkezik, de várakozás előzi meg, hogy miképp reagál Észak-Korea az ENSZ-szankciókra, amelyek 3 milliárd dollárral csapolhatják meg az ország exportbevételét.

Figyelmet kelthet, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris politikai döntéshozó testületének, a nyíltpiaci bizottságnak két tagja is beszédet tart. Ezektől mindig azt várják, hogy valamilyen jelzést adnak az amerikai monetáris politika várható irányáról.

Az érdeklődés középpontjában a nyersanyagipari és bányászati vállalatok állnak, miután hétfőn 7 százalékkal szöktek fel kínai vasércárak, mert az ipar ellátási nehézségektől tart a télen.

Ázsiának is jót tettek az amerikai munkaerőpiaci adatok, csak a kínai piacokon óvatos a hangulat, a befektetők kivárnak a következő két hét makroadat-dömpingje előtt.A Shanghai Composite Index 0,2 százalékkal süllyedt. A hongkongi Hang Seng viszont 0,4 százalékkal, a tokiói Nikkei-225 0,6 százalékkal, a szöuli Kospi pedig 0,5 százalékkal állt pénteki záróértéke fölött a kereskedés vége felé.Pénteken erősödéssel zártak a vezető európai értéktőzsdék. Az FTSE-100 0,49 százalékkal, a DAX 1,18 százalékkal, a CAC-40 pedig 1,42 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 1,22 százalékkal ment föl.

Az olajpiacon pár centtel lemorzsolódtak, de kilenc hetes csúcs közelében maradtak a jegyzések. Az amerikai munkaerőpiaci adatok és az amerikai kútfúrások számának enyhe csökkenése támogatja az árakat, de az OPEC nagy kínálata nyomja a piacot. A globális referencia minőség, az északi-tengeri Brent hordójának ára hétfő kora reggelig 6 centtel 52,36 dollárra, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta jegyzése pedig 7 centtel 49,51 dollárra süllyedt.

Az arany ára a pénteki két hetes mélypont után megszilárdult. A jegyzések emelkedését azonban fékezi, hogy a jó amerikai munkaerőpiaci adatok ösztönzik a részvénybefektetéseket, és nem éleződött a nemzetközi feszültség, így nem élénkül az arany mint válságálló befektetési eszközi iránti kereslet sem. A fém unciáját (31,104 gramm) hétfő reggel 1258,69 dolláron jegyezték az azonnali piacon, 0,1 százalékkal magasabban, mint péntek este.

 

Forrás:MTI

Facebook hozzászólások