2019. január 21 , hétfő - Ágnes

Idén is lesz Ördögkatlan Fesztivál

Fotó: Facebook/ördögkatlan

Július 31. és augusztus 4. között számtalan színvonalas színházi és táncelőadással, koncerttel, családi és irodalmi programmal, kiállítással várják a közönséget a szervezők a Villányi-hegység közepén – hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd délelőtti műsorában.

A fesztivál szervezői ebben az évben is minőségi előadásokkal várják a közönséget a rendezvény öt napja alatt Beremenden, Mokoson, Kisharsányban, Nagyharsányban és Villánykövesden – közölte a műsorban Kovács Gerzson táncos, aki 11 éve közreműködője a rendezvénysorozatnak. Hozzátette, a dél-baranyai fesztiválra egyre több látogató érkezik évről-évre, a közreműködők pedig sok komoly, elgondolkodtató előadást hoznak – írja az MTI.

A programelőzetes szerint a fesztiválon fellép többek között a Boban Marcovic Orchestar és Tóth Gabi, a PASO, a 30y, a Kiscsillag, a Quimby és a Sorbonne Sexual, valamint Szabó Attila, a Csík zenekar hegedűse. Koncertet ad  Snétberger Ferenc, a Várkonyi Csibészek nevű együttes, a Grund nevű Vígszínházi Fiúzenekar, valamint Frenk. Emellett fellép a Santa Diver Trió, a Balogh Kálmán – Lukács Miklós cimbalomduó, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor is.

 

Facebook hozzászólások