2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Programok tárháza a turizmus világnapján

Több mint ötven programmal készülnek a szervezők a turizmus világnapjára szeptember 27-én.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete 1980-ban jelölte ki ezt a napot, mint ünnepnapot, azok számára, akik a turisztikában jelentős szerepet töltenek be – mondta Bán Teodóra, szervező, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ ügyvezetője, hozzátéve, hogy a központ munkatársai öt irodában várják egész évben a fővárosba látogató vendégeket.

„Az elmúlt évek sikerei feljogosítanak minket arra, hogy valóban ünnepeljünk” – tette hozzá.

A programokat ismertetve elmondta, egy konferenciával indul az ünnep a Városházán Tarlós István fővédnökségével, erre több mint száz turisztikai szakembert hívtak meg.

Ismertette, a fővárosban élők, amennyiben regisztrálnak a budapestinfo.hu oldalon, ezen a napon ajándékként igénybe vehetik a Budapest Város Kártya család nyújtotta szolgáltatásokat. A szabaduló szobától kezdve a múzeumlátogatásokig számtalan izgalmas programra jelentkezhetnek az érdeklődők – tette hozzá.

A legfrissebb KSH adatok szerint 10 százalékkal emelkedett a vendégéjszakák száma a januártól júliusig tartó időszakban, az előző évhez viszonyítva, valamint a vendégek száma 7 százalékkal nőtt – mondta.

 

Forrás: MTI