A #metoo kampány az Egyesült Államokból indult idén októberben. A Facebookon sok ezer személyes bejegyzés született, melyben zaklatások áldozatai mondták el, mi történt velük. Kovács Anikóval, a Vasas Szakszervezeti Szövetség Nőbizottságának ügyvivőjével beszélgettünk a témáról.
-Azt a fajta hozzáállást, ami mostanában a munkahelyeken érezhető, sokan a munkahelyi fluktuációnak tulajdonítják.
– Az ok elsősorban a pénz, az alacsony bérek. Nyilván ez is egyfajta ok, de az a fajta viselkedés, amilyen módon és formában beszélnek és viselkednek az alkalmazottakkal leginkább ez az, ami átüti a tűrőképesség határát. Ezért keresnek inkább más munkahelyet az emberek. Ez sajnos jelenség.
-Milyen típusú zaklatásokkal találkoznak?
-Nehéz kiragadni példákat, de nyilván a #metoo kampány azt elindította, hogy most már legalább mernek beszélni róla a nők. Az, hogy embernek érzik magukat, hogy nincsenek egyedül, és van aki meghallgatja őket. Azt kell mondanom, hogy az a tipikus, ami a mindennapokban előfordul, hogy ott a munkahelyen a férfi kollégák, a vezető beosztásúak úgy viselkednek és beszélnek a hölgyekkel, mintha azok tárgyiasult lények lennének. Az ő kényük-kedvük szerint fogják meg a kezüket, a vállukat, paskolnak a fenekükre, tesznek pikírt megjegyzéseket. Persze érzékelik, hogy ez kellemetlen, de nem is tudják beazonosítani azzal, hogy ez már olyan szintű zaklatás, ami bizony lelkileg frusztrálja őket.
-Ez egyébként a fizikai szektorban, vagy szellemiben jellemzőbb?
-Nincs különbség. Bármennyire is azt gondoljuk, hogy az egyszerűbb emberek a munkahelyeken jellemzően a fizikai állományban élnek vissza a hatalmukkal, ezt ugyanúgy megteszik az irodában dolgozó urak is.
-…vagy hölgyek?
–Azért az nagyon érdekes lehet amikor egy nő rápaskol egy férfi fenekére, bár ennek kicsi a valószínűsége. Kevesebbszer fordul elő, de van rá példa. Ha bekerül sok nő közé egy csinos fiatalember, akkor ő is tud kellemetlen helyzetbe kerülni.
-Ők is panaszt tesznek?
-Személyes találkozás alkalmával beszélnek róla. Amikor van egy nagyobb programunk és találkozunk a tagjainkkal, kollégáinkkal, ott beszélgetések során, nyilván oldottabb hangulatban jönnek elő az ilyen sztorik. Ezek viccesnek tűnnek bizonyos szempontból. Sokszor egyébként nem is az áldozat az, aki ebben az irányban lépést tesz, hanem valamelyik kollégája keres meg minket, hogy mit lehet ilyen esetben tenni.
-Nincs időnként olyan érzésük, hogy túldimenzionálják a dolgokat?
-Nincs. Aki már ezt valamilyen módon bárkinek meri jelezni, az már bizonyosan nem egy felszínes dolgot élt meg. Minden áldozat önmagát okolja, hogy ez megtörtént. Ezért nagyon csöndben van. Aki szólni mer, az már olyan helyzetben van, amikor önmaga is úgy érzi, hogy ez ellen valamit tennie kell, mert már élhetetlen ez a helyzet.
-Ha Amerikában nem törik meg a csendet, itthon meddig mehetett volna így?
-Ismerjük a mai magyar társadalom viszonyait, hogy milyen a politikai rendszerünk: a parlamentben igencsak kevés nő ül, és miniszteri szinten egyáltalán nincs képviselve a női társadalom. Hasonló az egész leképezve a társadalomra, olyan szinten elférfiasodott minden, a közgondolkodás. Nagyon sok idő kellett például Sárosdi Lillának, hogy ezt felvállalta. Ez egy kardinális és fontos lépés volt, bár azt gondolom, egy picit megállt azon a szintem, hogy ez a reflektorfényes világban működik.
-A szakszervezet szerint mi a megoldás?
-Talán minket is a #metoo kampány indított el annak irányába, hogy lépjünk. Egyrészt elkészítettünk egy plakátot és eljuttattuk azokra a munkahelyekre, ahol a Vasas jelen van. Ez több mint 180 munkahely. Ezen a plakáton szerepelnek azok a segélyhívó telefonszámok és azok a helyek, ahol a bántalmazottak, a zaklatottak segítséget kaphatnak. Anyagi, fizikai, lelki segítséget és támaszt, ugyanis fogalmuk nincs hogy hova forduljanak. Pedig vannak itthon civilszervezetek, hatóságok, van egy országos kríziskezelő telefonszám is, ami ezzel foglalkozik.
Másrészt arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a munkáltatók ne a homokba dugják a fejüket, hanem esélyegyenlőségi terveket készítsenek, például kollektív szerződések mellékleteként. Ugyanis, ha bárminemű zaklatás történik, és ez a tudomására jut a munkáltatónak és nem tesz ellene semmit, akkor az egyenlőbánásmód hatóság, akihez fordulhat a bántalmazott egyén, a munkahelyet fogja megbírságolni. Tehát nem a zaklatót, hanem a munkahelyet, aki ezt a problémát nem oldja meg.
Ha tudják a zaklatók, hogy ennek következménye van, az visszatartó erő és a zaklatottnak is jó ha tudja, hogy nem marad egyedül a problémájával, van segítség. jogorvoslat.
Szerző: M. Kovács Ágnes
