2019. augusztus 23 , péntek - Bence

A vadászat nem puffogtatás, hanem mesterség

A vadász szó hallatán elsőre zöld ruhát viselő, kalapos emberek jutnak az eszünkbe, akik puskát hordanak a vállukon, és ami a szemük elé kerül az lepuffantják. Azonban ezek az erdőt járó mogorva figurák nem is olyan veszedelmes vadak, mint azt gondolnánk, még ha fegyver is van a kezükben.

Mikor először volt szerencsém ebbe a zöld ékszerdobozba ellátogatni még édesapámmal, azt se tudtam, hogy a vadászatot eszik-e vagy isszák. Gyerek voltam, de apám úgy gondolta, hogy sosincs korán elkezdeni.

FEHOVA kiállítás / Fotó: HRGlobe

Az volt a csáberő, hogy állatokat láthatok. Vidékre érve a hajnal derengésében kiszálltunk a dzsipből, fel egy magaslesre. Néma csend volt, csak a természet suttogott körülöttünk. Egyszer csak atyám kukkert nyomott a szememhez, irányt mutatott s a látcsőbe egy hatalmas kutyát láttam. Persze később kiderült, hogy az egy őz volt, de nekem akkor még arról fogalmam sem volt, hogy mi az az őz. Már befogtam a fülem, nehogy szétszakadjon a dobhártyám a puskadördüléstől, amikor apám leemelte a válláról a puskát, és csak annyit mondott: – Hadd menjen.

Azt szerettem volna ezzel érzékeltetni, hogy a vadász nem lő le mindent, amit meglát. Sőt. Őt lehet az erdő kertészének tekinteni, aki ezt természetes megújítható energiaforrást karbantartja.

Vannak vadászható és védett vadfajok, melyeket főképpen a populáció mértéke határoz meg. Ahogy minden vadászható fajnak van vadászati idénye is, tehát nem az év 365 napján lehet elejteni – kivételek itt is vannak. S az sem mindegy, hogy milyen állatott hozunk terítékre: öreget, fiatalt, selejtet, beteget stb. Minden vadnak megvannak az elejtési kritériumai, ami meghatározza, hogy mikor, mire emelhetünk puskát. Többek között ez teszi a vadászatot mesterséggé.

FEHOVA kiállítás / Fotó: HRGlobe

Az igaz vadász nem azért megy ki elsősorban a területre, hogy lőjön és állatot ejtsen el, hanem magáért a természetért. Azért a környezetért, amit nincs mi pótoljon vagy imitáljon. Ott kinn az ember azt érezheti, hogy visszatért az origóhoz, távoli gyökereihez, melyben tudat alatt megtalálja az otthon gyönyörét. Az erdő ölelésében hirtelen minden gond elszáll, s tisztán látható is, ahogy az alkonyatkor húzó vadlibák magukkal viszik terheinket.

A vadászat tehát örökség, amit elődeinktől kaptunk, melyet tisztelni és ápolni kell. Ahogy az egyik legnagyobb magyar vadászíró, gróf Széchenyi Zsigmond írta: „A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás”.

 

 

Szerző: Varga Tibor

Facebook hozzászólások