2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Vegyesen nyitottak a főbb európai piacok

Párizs kivételével csökkenéssel nyitottak a vezető európai értéktőzsdék pénteken.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index és a frankfurti DAX-index egyaránt 0,27 százalékkal esett, míg a párizsi CAC-40 index 0,05 százalékkal nőtt a nyitásban.

Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 0,11 százalékkal csökkent a kereskedés indításakor.

Az eurót 1,1970 dolláron jegyezték a nemzetközi bankközi devizapiacon reggel kilenc órakor, napi szinten 0,23 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, a Brent és a WTI ára emelkedik a legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben.

Az észak-tengeri Brent hordónként (159 liter) 56,59 dollárba került, 16 centtel, 0,28 százalékkal drágult az Intercontinental Exchange londoni jegyzésében. A New York-i árupiac elektronikus jegyzésében a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta ára hordónként 19 centtel, 0,38 százalékkal, 50,74 dollárra nőtt.

Csütörtökön London kivételével emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék. A londoni FTSE-100 index 0,11 százalékkal, 7263,90 pontra esett, míg a frankfurti DAX-index 0,25 százalékkal, 12 600,03 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,49 százalékkal, 5267,29 pontra nőtt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,24 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index 0,32 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,48 százalékkal emelkedett.

 

Forrás: MTI