2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Nőtt a gazdagok száma

Meglehetősen arányban, további 10 százalékkal nőtt azoknak a száma a világon, akik legalább 50 millió dolláros, azaz (12, 6 milliárd forintos) vagyonnal rendelkeznek. Ez a szám megközelítőleg 130 ezer főre tehető.

A terjedő gazdagodás egyik oka, hogy a tőzsdék remekül teljesítenek, másfelől Európa gazdasági helyreállítása volt a cél, ami eddig a dollár gyengülése miatt nehezen volt kivitelezhető, azonban most úgy néz kis sikerült.

A Knight Frank LLP brókercég jelentéséből és a Wealth-X adataiból kiderül az is, hogy Ázsia megelőzte Európát, mint az a kontinens, ahol a második legtöbb szupergazdag él, az első helyet Észak-Amerika megőrizte – írja a 24.hu.

Városokra bontva: New Yorkban él a legtöbb 50 millió dollár fölötti vagyonnal rendelkező személy, ezt követi London, majd San Francisco és Los Angeles.