2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Megtelt az ország legnagyobb bérháza, épül a következő

Napokon belül átadják Magyarország legnagyobb bérházát, a Bárd Apartmanházat, amelyben már minden lakás gazdára talált. A bérlők biztosra akartak menni a korai szerződéskötéssel: a lakásbérleti díjak még mindig 5-10%-kal alacsonyabbak a vírus megjelenése előttieknél. Budapesten hamarosan elindul egy új bérházprojekt, a megrendelő szerint bőven van kereslet jó minőségű, megfizethető lakásokra.

Az itthon jelentős, több, mint 500 lakást kiadó Flatco Real Estate szerint a bérlakáspiacon -ahol számításai szerint 260.000 lakás vagy ház bérelhető piaci alapon – még mindig érezteti hatását a pandémia – írják a közleményben.

Jacoby Márta, a vállalat ügyvezetője úgy látja, a piacon most átlagosan 5-10 %-kal olcsóbban lehet lakást bérelni, mint a vírus megjelenése előtt. „A különbség függ a lakás elhelyezkedésétől, minőségétől, illetve attól, hogy az adott településen mekkora a kereslet bérelhető lakásokra. Valószínűleg év végéig marad ez az árszint, mivel a bérleti díjak augusztusban elérik az éves csúcsukat. Így aki most keres bérelhető otthont, az év legmagasabb díjával fog szerződni, de még így is olcsóbban, mint 2019-ben tehette volna.”

A vállalat nagyon komoly érdeklődést tapasztal az új építésű bérlakások piacán. A Flatco építtette Magyarország legnagyobb bérházát, amiben 256 különböző méretű lakást alakítottak ki. „Bennünket is meglepett, hogy az épület átadásáig a lakások 97 százaléka gazdára talált. Magyarországon a múlt század eleje óta nem indult ilyen volumenű projekt, így senkinek sem volt ebben tapasztalata” – Mondta el újságírók előtt Jacoby. Pár hónappal ezelőtti országos kutatásukból* kiderült, hogy tízből 4 fiatal szívesen elköltözne jelenlegi otthonából (például szüleitől), másik munkalehetőség reményében, illetve párkapcsolati okokból. A kutatás eredményét ezúttal az élet is igazolta: a Bárd Apartmanház lakóinak 72%-a 35 év alatti. „A bérleti szerződésekből érdekes munkaerőpiaci jelenségre is következtethetünk: a lakások 22%-át vállalatok vették ki alkalmazottjaik számára. Ezek szerint a lakhatás biztosítása vonzó eszköz lehet a hiányszakmákban dolgozó szakemberek megtartására.”

Az ügyvezető optimistán tekint az elkövetkező évekre, a lakásbérlés iránt szerinte tartósan nagy marad a kereslet. A már említett kutatásból kiderült, hogy nem csak a fiatalok, de általánosságban a felnőttek 30%-a is szívesen költözne Magyarországon belül új helyre, és közülük minden negyedik nyitott lenne lakásbérlésre is.

A kedvező piaci folyamatokra alapozva a Flatco elindította egy új, 200 lakásos projekt építését Budapest 13. kerületében, a Teve utcában. A 7 emeletes épületben, melyet a Metrodom Kivitelező Kft. épít szaunával felszerelt konditerem áll majd a lakók rendelkezésére, valamint klubhelyiség és grillterasz is szolgálja a kényelmüket.

Ahogyan a Bárd Apartmanház esetében, a bérlők itt is bútorozott, gépesített lakásokba költözhetnek majd be 2022 végén.