2024. március 29 , péntek - Gedeon

Komplett árvízvédelmi rendszert építenek ki a szigeten

Fotó: Népszava

Megkezdődik az árvízvédelmi rendszer előkészítése, amire 628 millió forintot fordít a kormány – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.

A beruházás előkészítésére a belügyminisztert jelöli ki a kormányhatározat, akinek 2020. október végéig kell megoldania a feladatot. Az új kormányhatározat szerint az emberi erőforrások miniszterének pedig az árvízvédelmi rendszer előkészítésével párhuzamosan a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Sportakadémia létrehozásának előkészítése érdekében kell intézkednie.

A kormány néhány nappal ezelőtt indoklás nélkül kivette a 2016-ban világörökségi státuszra javasolt helyszínek közül a Hajógyári-szigetet. Az UNESCO egy hónap múlva döntött volna arról a 2018-as kormányzati kérelemről, amellyel világörökségi védettség alá helyezték volna a szigetet. Ha a terület világörökségi védelmet kapott volna, akkor sokkal nehezebb lenne ott beruházni – írta a Napi.hu.