Dresscode, cleandesk policy és még ennél is demotiválóbb társaik.
Nem elég, hogy időben fel kell kelni és beérni, meg, hogy nem lehet szundikálni egy kellemeset ebéd után… Egy rakat másik követelménynek, szabálynak is meg kell felelnünk, feltéve ha nem kívánunk búcsút mondani az állásunknak a sokadik figyelmeztetés után. Jó, ottfelejtett kávésbögréért (talán…) még senkit nem bocsátottak el, néhol a harmadik szóbeli figyelmeztetés után írásbeli fegyelmi (!) jár, ha nem alkalmazkodunk a néhol koncentrációs tábort megszégyenítő házirendhez.
Vajon ki találta ki a túlszabályozást? (Biztos nem a menedzsment…) A rendszer egyébként is kérlelhetetlenül darálja be az embert a dolgos hétköznapok alatt, szinte észre sem vesszük és szürke aktakukacokként bújunk el a monitorunk derengő fénye mögött. Mire jó ez az egész? Én személy szerint speciel inkább mogorvábban és kevésbé lelkesen folytatom a munkát egy-egy morálgyilkos “Már megint nem jó kód alatt vettétek ki a pisiszünetet” körlevél után. Ez még csak egy apró morzsa az amúgy is tisztátalan szőnyegen. Lássuk a többit!
- Kínos részletességű szünet-számadás
Oké, van az ebédszünet, meg az azon kívüli kétszer (ideálisabb esetben háromszor) tíz perces szünetke, ami kell, hogy az agyam ne mondja fel azonnal a szolgálatot, esetlegesen ne robbanjon szét a nyolc óra alatt átáramló információmennyiségtől. De könyörgöm, mi értelme megnyomni a rohadt telefonon a kilences gombot, ha csak két percre hagyom el az asztalomat egy gyors pisilés-kézmosás-tükörképpcsekkolás céljából? Tényleg szükséges tudnia a főnökömnek, hány percen át végeztem a dolgomat a mosdón, amennyiben az aznapra megadott munkamennyiséget lelkiismeretesen elvégzem? És akkor nem beszéltünk a meetingek, trainingek kódjairól, amit mind-mind be kell pötyögnünk a rendkívül intelligens céges Avaya készülékeinken. Én a betárcsázós telefonra szavazok!
- Teljesítmény számokban mérve
Ha már az elvégzett napi munka mennyiségénél tartunk – a multik imádnak szép statisztikákkal meg riportokkal operálni. A target az egekben, hogy mi van a számok mögött, ugyan kit érdekel? Legyenek azok minél mutatósabbak, nagyobbak, nem számít, ha valójában üresek. Persze aztán később visszaüt az egész, a mennyiség soha nem mehet a minőség rovására következmények nélkül.
- Kedvencünk a clean desk policy
Egy szintig érthető és tartható a tiszta környezet, nyilván senki sem szeret szemétdombon dolgozni. Ám amikor a cég az irodai dolgozókat folyamatos fegyelmikkel terrorizálja a nyitott tetejű kávésbögrék miatt az már nem egészséges szint. Főleg, hogy a konyhában rendelkezésre álló céges (amúgy IKEA-s) kávésbögrék szintén nyitott tetővel lettek megáldva. Jóllehet, én magam vagyok szűklátókörű, de nem értem, akkor miért nem zárható, hőtartó, biztonságos kávés –és teásbögrékkel szerelik fel a közös konyhát.
Ez mind semmi, de a clean desk policy tiltja az asztalnál elfogyasztott reggelit is. Oké, a levesem nem ott fogom kanalazni, a töltöttcsirkecombot sem a billentyűzet felett szaggatom szét vadállatmódjára a fogaimmal, de egy ártatlan croissant-t sem ehetek meg a – szigorúan zárható poharas – kávémmal az asztalkámnál munka közben? Menjek ki a konyhába, máris elhasználva ezzel egy tízperces szünetet? A túlzottan erős clean desk szabályzás márpedig hátráltatja a produktivitást.
Nem csak a kávésbögre, de maga a szemét is nagy veszélyforrást jelent. Nem hagyhatunk gyűrött szalvétát, papírpoharat, csokis papírt, sőt, úgy nagyjából a munkaeszközökön és az apró dísztárgyainkon kívül semmit sem az asztalon. Kuka a legtöbb irodában csak a konyhában található, szelektív hulladékgyűjtő konténer formájában. Jómagam az aszal alatti locker szekrényem egyik fiókjában, bezacskózva gyűjtöm az apróbb szemetet, mert az időmbe a feszített munkatempó mellett természetesen nem fér bele a konyhai szemeteshez való futkosás. (Az asztalom elég messze helyezkedik el a konyhától ugyanis.)
Hallani igazi rémtörténeteket is a clean deskkel kapcsolatban. Másutt például tiltott a személyes tárgyak kihelyezése. Mennyire lehangoló egy asztal, ahol sem kindertojás állatkák, sem a szeretteinkről kihelyezett alig észrevehető egy-egy fotó sem bámul vissza ránk bátorítón, mikor épp hulla fáradtan sóhajtunk fel egy nehéz napon, délután háromkor? (Nagyon.)
Van, ahol szigorúan tilos más kiadótól származó könyvet vagy folyóiratot olvasni. Ehhez inkább nem fűznék véleményt, de azért kíváncsi lennék az ilyen cég által közvetített irodalmi értékekre…
- Informatikai korlátozások
Nem ér meglepetésként a facebook és a youtube korlátozása, na de amikor már googlezni sem tudunk, ha érdekel valami a munkánkkal kapcsolatban? Illetve mi van a szünetekkel? Irreális, hogy az amúgy is kevéske napközbeni szabadidőmben sem hallgathatom meg youtuberól a kedvelt zenéimet, hogy energiával töltsenek fel, vagy nem kérdezhetem meg facebook messengeren a beteg nagymamámat, jobban van-e már.
Külön agyrém, mikor egy Windows háttérképet sem tudsz beállítani, ami nyugtatóan hat a szemeidre, mert úgyis automatikusan visszavált koromfeketére.
- Dresscode
Csúnya végletekkel találkozhatunk ebben a halmazban is. Persze, hogy nézne ki, ha az alkalmazottak csinos blúzok és topánkák helyett flip-flop papucsban és köldökig dekoltált body-ban csattognának végig a folyosón? (Szórakoztatóan, ha engem kérdeztek!). De azért mégis megáll az ember esze, ha a cége elvárja, hogy logójának színeit viselve, mint holmi hadsereg. Igen, sajnos ilyen is van.
- Biztonsági előírások
Dolgoztam egy helyen, ahol csak úgy szabadott haladni a lépcsőházban, ha közben fogtuk a korlátot. Erről még oktatóvideót is néznünk kellett az első heti trainingen. Ezen az óvodás szinten aztán igazán megengedhették volna a délutáni alvást.
A felsorolás különféle cégek házirendjeiből valók, valahol kevésbé, valahol erőteljesebben ellenőrzik az alkalmazottak mindennapjait. Hála az égnek több helyen is értelmesebb a felsővezetőség annál, minthogy gyakorlatban is betartassa a papírra vetett, erőszakos pontokat, hiszen tisztában van a folytonos piszkálódás demoralizáló hatásaival.
Szerző: Cé
