2019. március 20 , szerda - Klaudia

200 tanoda kaphat 12-15 millió forintot

Fotó: Pixabay

Csütörtökig pályázhatnak a tanodák a költségvetésben rögzített 2,5 milliárd forintos állami támogatásra – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága, tudósít az MTI. A közlemény szerint a keretösszegből mintegy 200 tanoda kaphat 12-15 millió forintot.

Június végéig minden olyan intézménynek tanodává kell minősíttetnie magát, amely tanoda jellegű szolgáltatást végez.

Fülöp Attila szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár decemberben jelentette be, hogy január 1-jétől a tanodai szolgáltatás a gyermekvédelmi törvényben rögzített gyermekjóléti alapellátások közé tartozik, működésüket pedig a kormány költségvetési forrású pályázati támogatással segíti.

A pályázaton azok a szervezetek indulhatnak, amelyek tanodai szolgáltatást nyújtottak az elmúlt egy évben és ezt szeretnék fenntartani a jövőben is – fűzte hozzá az államtitkár.

Fülöp Attila szerint a tanodák azért fontosak, mert az iskolát kiegészítve segítik a tanulásban a gyerekeket, akik így nagyobb eséllyel kapnak majd munkát felnőtt korukban.

Facebook hozzászólások