2024. március 29 , péntek - Gedeon

„Szerettem volna tökéleteset alkotni…”

Szentecki Róbert építőmérnök alapvetően kivitelezéssel foglalkozik. A Pozsonyi Építőiroda ügyvezetője és a LILBuild projektmenedzsment szoftver létrehozója.

-Elég sokat gondolkodtam, hogy milyen nevet lehet adni ennek a programnak, ami tükrözi magát a funkcióját, ugyanakkor személyesen is kapcsolódik hozzám. Így lett a kislányom nevéből, akik Lilikének hívnak és az építőiparból összerakva.

Ez alapvetően egy projektmenedzsment szoftver. Mivel én építőiparban dolgozom, az építőipar résztvevőinek szántam, de igazából a cél, hogy megkönnyítse a dokumentálást és digitális formában ültesse át azt, így bárki tudja hasznosítani.

-Milyen részekből áll, illetve, hogy épül fel ez a program?

-Ez egy moduláris program, ami azt jelenti, hogy több részből áll. A modulok külön funkcióval rendelkeznek és egymással is összekapcsolhatók. Természetesen lehet külön is működtetni egy-egy modult. Ezt fontosnak tartottam. Össze lehet válogatni azokat a modulokat amiket ténylegesen használni szeretnénk.

-Ez a program már kész van?

– Azt kell mondanom, hogy nincs és gyakorlatilag sosem lesz, mert minden szoftver  élete egy folyamatos változás és fejlődés. Végtelen lehetőség van benne. Mivel én nem vagyok programozó, ki kellett szervezni. Az ötlet egyébként a munkám során született. Szerettem volna tökéleteset alkotni, professzionális módon működtetni a megbízóim vállalkozását, szerettem volna egy nagyon jó minőségű építményt készíteni. A mai követelményszint mind megrendelői mind jogszabályi oldalról megköveteli a dokumentáció meglétét és annak a minőségét. Nem mindegy, hogy milyen tartalommal rendelkezik, hogy készítik el, hogy tárolják, tehát egy csomó olyan kérdéskört vet fel, ami nagyon fontos úgy az építőiparban, mint bárhol máshol.

-A dokumentálás jellemzően papíralapú még az építőiparban?

-Egyre inkább megkövetelik a digitális dokumentációt. Kötelező az e-napló használata. A másik, hogy a megrendelő már az előzetes tárgyalások során felteszi a kérdést a potenciális kivitelezőnek, hogy miként fogja úgy dokumentálni, hogy minden a legnagyobb rendben legyen, hogy tökéletes és visszakereshető legyen. És itt jön egy olyan program, ami professzionális szintre emeli ezt,  valamint az sem mindegy, hogy a szerződés elkészítése 1 órát vagy 5 percet vesz igénybe.

-Fizikailag hol létezik a program?

-Ez egy jó kérdés. Egyre jobban terjednek a felhőalapú rendszerek. Ez a fejlesztés is alapvetően felhő alapú, de igény volt rá, így most már dobozos változatban is elérhető.

-Lehet specializálni a  vásárló profiljára?

-Abszolút alakítható és ezt szeretném is kiemelni. Ha a felhasználónak bármilyen javaslata van, ami az ő felhasználó vonalához hasznos, akkor jelzi felénk és ezt mi meg tudjuk valósítani. Tehát egyedi fejlesztést tudunk a már meglévő szoftver mellé tenni. Gyakorlatilag rászabjuk a ruhát. Ha a munkájához jó lenne plusz funkciót beépíteni, ami hasznos lenne, mi megoldjuk fejlesztői szinten.

-Honnan jött az ötlet?

-Konkrétan egy projektmentés volt, ahol nagyon megcsúszott a kivitelezés. Engem bíztak meg egyszemélyes felelősként, hogy az útjáról kibillentet munkát hozzuk vissza. Rengeteg feladat van ilyenkor egy házzal, a belegondolunk abba, hogy mennyi probléma van egy konyhafelújításnál, és ezt most képzeljük el egy társasház esetében. Olyan szintű dokumentáció zuhant a nyakamba a mindennapi egyéb irányítási és szervezési feladatok mellett, amit szinte már képtelen voltam elvégezni. Ekkor jött az ötlet, hogy egy jegyzőkönyv készítő programot hozok létre, amivel meg tudom könnyíteni a munkám. Hogy a tárgyalásaimnak nyoma legyen, ami konkrét adatokat, tényeket, időpontokat, felelősöket tartalmaz. Ezzel indult a LilBuild élete.

-Hogy kezdődött a munka?

-Elkezdtem fejlesztetni egy profinak tűnő vállalkozással, de sajnos egy év alatt semmi nem történt. Nem csak az építőiparban, hanem a szoftverbizniszben is komoly problémákat véltem felfedezni, de aztán ezen túl léptem. Jó két évembe telt, amíg ki tudtam építeni azt a fejlesztői környezetet, akikkel most nagyon rendben mennek a dolgok. Valóban profi szakemberekre leltem, ez is egy plusz hozadéka ennek a programnak.

-Ön szerint milyen gyorsan terjed el majd a felhasználók között?

-Én már el sem tudom képzelni a munkámat enélkül. Aki használja mindenkinek nagyon tetszik és meg van vele elégedve. Minden információt elérnek, ha kell a födém közepén állva.

-Ha vége az építkezésnek, visszamenőleg is bele lehet nézni annak, aki felhasználó volt egykor?

-Persze. Ha egy projekt véget ért, akkor azt inaktíválhatja, és onnantól kezdve neki csak az lesz az érdekes, ami az aktív tartalom.

-Ha nem építőiparról beszélünk, akkor milyen részeit tudják használni?

-A LILDrive egy dokumentum menedzselő szoftver, amelyen bármilyen dokumentumot megoszthatunk bárkivel. A linket elküldjük e-mail vagy direktben, és a feltöltés helyéről egy gombnyomással ki tudjuk értesíteni az érintettet az elküldött anyagról.

-Építőiparon belül kiknek ajánlja?

-Kivitelezőknek, lebonyolítóknak, építésvezetőknek, beruházónak, igazgatónak és még sorolhatnám. De gyakorlatilag bárkinek, hiszen egy beruházás számos szerepkört ölel fel. A projekt legelejétől már belehet léptetni ezt a programot.

Én 20 éve dolgozom kivitelezésben. Toronyházon kívül szinte mindent építettem. Így azt mondhatom, hogy egy igen komoly tapasztalattal rendelkező személy ötlete valósult meg egy olyan programban, ami folyamatos fejlődésen megy keresztül.

Nem titkolt célom, hogy a LilBuild úgy tudjon elterjedni Magyarországon, hogy ne legyen olyan építőipari szakember, aki nem ismeri. Ez egy ténylegesen felhasználóbarát és a munkát megkönnyítő program. A másik vízióm, hogy a magyarországi határokat túllépve, külföldön is elterjedjen.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

 

(X)

 

Szerző: M. Kovács Ágnes