2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

„A jelenlegi beszállítói partnereink folyamatos piachódítást hajtanak végre”

Nem elég, ha egy jó termékkel, vagy szolgáltatással rendelkezünk, annak piacot is kell teremteni. A 90.9 Jazzy Rádió HelloBusiness című üzleti magazinjában Kokas Sándorral, a GreenRabbit Kft. alapító-ügyvezetőjével beszélgettünk a hipermarketek piacáról. ( A műsorból készült podcastet a cikk végén hallgathatja meg. )

 -Mivel foglalkozik a GreenRabbit Kft.?

-Cégünk kis- és közepes vállalatokat képvisel, készít fel és juttat be hipermarket piacokra. Korábban, mivel ebből a szektorból jövök, megismertem ezeknek a cégeknek a döntési rendszereit, így jött az ötlet. A KKV-nak szükségük van erre a segítségre. Azok a kis cégek, akiket már a Green Rabbit készített fel, eljuttatott, és menedzsel jelenleg is a hipermarket piacokon, bizonyítják, hogy van megoldás.

Persze a kezdetekben nekünk is voltak nehéz pillanataink. Az elején ketten voltunk a kereskedelmi vezetővel, és mindent mi csináltunk. Én például nagyon sokszor készítettem össze árut és küldtem ki, írtam szállítólevelet, sőt számláztam is, de így megtanultam, hogy a továbbiakban melyik folyamatot hogy kell jól elvégezni.

-Általában milyen típusú cégekkel foglalkoztok?

-Akiknek hipermarket képes termékeik vannak.  Először megvizsgáljuk a céget, és ha átment a mi általunk felépített metóduson, akkor már tudják, hogy mi a teendőjük. Önállóan vagy a mi segítségünkkel.

-Milyen termékek ezek?

-Food és non-food termékekről beszélünk. A papír-írószereken, a társasjátékokon át a tészták, vagy akár natúr kutyakozmetikumokkal is piacra tudunk lépni. Vannak fejlesztések és ötletek sportital piacon is, de említhetném az édességet is. Számos lehetőség van.

-Mi az, ami miatt ezek a cégek nem tudnak odajutni, ahova szeretnének?

-Az egyik az a sztereotípia, hogy kicsik ahhoz, hogy erre a piacra lépjenek. Nem hiszik, hogy odakerülhetnek, erre szoktam én azt mondani, hogy semmi baj, már én vagyok a kapcsolatuk. A másik a tudás hiány, az új piaci ismeret hiánya, hogy például mit kell ott teljesíteniük, mivel kell már most készen állni, hogy egyáltalán bejussanak, és bent is maradjanak. Ezért kell megbízni egy olyan céget, szakértőt, aki tud számolni, aki tudja tartani a tárgyalási pozíciókat, egyszóval ért hozzá.

-Ezt tanultad valahol?

-Erre rájöttem. Mindig is érdekeltek a gazdasági működések, ezért végeztem ilyen főiskolát. Imádom az üzleti modelleket, ami egyedi és különleges. Nem hiába az a szlogenünk, hogy a különleges brandek hipermarket szállítója.

-A jelentkezéstől számítva mennyi idő alatt juthatnak el ezek a cégek a hipermarketekbe?

-Ez egy nagyon jó kérdés. Attól függ egyrészt, hogy mennyi idő alatt készülnek fel. A másik, amiről nem szabad elfeledkeznünk, hogy ott van velük szemben egy hiperdöntéshozó, akit meg kell győzni. Ezért csináljuk a hiperképesség felkészítést. Ki kell derülnie, hogy van-e hely, van-e piaci rés, és az azokhoz való eszközök.

Például ott van az állateledel piac. Évekkel ezelőtt talán egy polcrendszert adtak neki termékszinten, ma már valamelyik hipermarketben 25-50 négyzetméteren is megtalálhatóak. Ez akárhogy nézzük, fejlődő tendencia. Tény, ha 5 évvel ezelőtt keresett volna meg egy állateledeles cég, akkor sokkal nehezebb helyzetben lettünk volna, bár, ha van egy felismerésünk egy piaci trendről, amit mi jól el tudunk adni egy komoly döntéshozónak, akkor abból komoly piaci előnyöket is lehet szerezni. Most viszont új lehetőségeket kell keresni. Egyébként azért választottam a KKV szektort, mert ők ebben nagyon jók. Az új piacokat szinte 95 százalékban mindig ők, a KKV–k teremtik. Ezért kellene rájuk figyelni még komolyabban, mert bennük van innováció, erő, lehetőség.

-Csak a magyar piac vagy a külföldi is játszik ilyenkor?

-Ma már nemzetközi piacokra is tudjuk vinni a bizonyos termékekkel rendelkező kis- és közepes vállalatokat. Jelenleg három céget menedzselünk Közép-Kelet-Európában. Aki a piacokon dolgozik tudja, hogy néha vannak nyitva ajtók, néha meg nincsenek, néha pedig be kell rúgni azokat.

-És azok, akik már majdnem nagyvállalatok?

-Van ilyen is, akit képviselünk. Most meglepőt fogok mondani, de a nagyvállalatoknál is az a kérdés, hogy van-e olyan apparátusuk, aki konkrétan ezeket a piaci döntéshozókat tudja kezelni. Ezért ezt sokan kiszervezik, nem akarnak vele foglalkozni. Mi szívesen dolgozunk velük is. Nyilván profitorientáltak vagyunk, érdekünkben áll jól csinálni.

-Említetted, hogy a saját céged előtt hipermarketekben dolgoztál.

-Ez így van, beszerzési csoportvezető is voltam. Ráláttam nagyon sok piacra, milliárdokat kezeltem és szerettem ezt a területet.  Nagyon sok KKV-t megismertem ezekben az időkben, sőt, imádtam velük dolgozni. Gyorsak és innovatívak voltak, gondolkodtak, meghallgattak, és reagáltak is piacilag. Aki belép hozzánk, azokkal egy közös értékesítési társulást hozunk létre. Közösen lépünk fel a hipermarketekkel szemben, közösen gondolkodunk és egyre nagyobb százalékot szeretnénk abból a piaci résből, ami a KKV-knak jár.

-Emlékszel a pillanatra, amikor úgy érezted, hogy sínen vagytok?

-Sosem vagyunk sínen (nevet). Mindig vannak ambiciózus tervek, amiket folyamatosan kijelölünk. Nem a hátradőlős szakaszban vagyunk. Amikor olyan dolgot  csinálsz, amit te találtál ki, akkor  mindennap egyre fejlettebbnek, nagyobbnak akarod látni. Ez soha nem ér véget. Ha valaki úgy kel fel, hogy mikor lesz ennek vége, annak javaslom az alkalmazotti szektort, mert a vállalkozói nem erről szól.

-Hogy tudsz pihenni?

– Na, ez a célok kategóriájába tartozik. (nevet). Vannak terveim magammal szemben is.  Vállalkozóként nem az a célom, hogy halálra dolgozzam magam, hanem, hogy amikor csinálok valamit, kiteljesedjek. Ehhez kell a feltöltődés, a pihenés, amit a családommal és a barátaimmal teszek.Most már szervezettebben teszem mindezt.

A vállalkozói létnek az a pozitívuma, és egyben a hátránya is, hogy te magad osztod be az idődet. A kreatív elmét csak akkor tudod működésben tartani, ha pihensz. Ezért úgy kell kezelned magad, mintha te lennél a saját magad részvénytársaságának elnöke.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:

(X)

Szerző: M. Kovács Ágnes