2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Ötödik évszak – tavasz a télben

Sokan álmodoztunk már olyan házról, melynek egy télikert is a része. Az álom megvalósulásában lehet segítségünkre az Ötödik Évszak Kft, amely 1990 óta van a piacon. A kezdetekkor egy nagyobb anyacég része volt, aztán 2000-ben önálló Kft-ként folytatta működését. Németh Norbert cégvezetővel beszélgettünk.

– Ez egy családi cég, amely folyamatosan ért el oda, hogy egy bérelt műhelyből lett egy sajátunk, majd bemutató terem is, és talán egy ismertebb pozíciót sikerült elérnünk a télikert gyártás területén. Édesapám kezdte, én komolyabban, napi szinten 5 évvel ezelőtt jöttem a képbe. Persze azelőtt is jelen voltam a cég életében, de nem ilyen hangsúlyosan. Most én vagyok a cégvezető, édesapám a távlati tervekkel foglalkozik inkább.

– Mi az első lépés, ha elhatározzuk, hogy mi is szeretnénk egy télikertet?

– Általában konkrét igénnyel keresnek meg minket az ügyfeleink: ha van egy terasz, amit nem tudnak használni a hidegebb időszakban, vagy a nappali területe válik kicsivé a család számára és bővíteni szeretnék a lakóteret. Ekkor jön szóba a télikert. Majd az igény felmérése után küldünk egy 3 dimenziós látványtervet árajánlattal. Megbeszéljük, hogy mennyire legyen lakó télikert vagy csak egy szélfogószerűségre, egy védettebb teraszra van szükség.

– Mennyire fogadják meg az önök tanácsait?

– Teljes mértékben. El szoktunk beszélgetni a helység funkciójáról, hiszen nem mindegy hogy mi lesz a célja, mit akarunk ott csinálni, ennek alapján ajánlunk műszaki tartalmat.

Szerencsésebb dolog, ha tervben volt a télikert, és nem utólagos tervezésről beszélünk. Akkor a terveket követjük, és az építész elképzelésének megfelelően alakítjuk.

– Vannak télikert trendek, divatok?

– Csak színekben, formavilágban nem nagyon, mert azt meghatározza a ház. A meglévőhöz kell idomulni. Alumínium szerkezetek lévén tetszőleges színekre tudjuk ezeket festetni. Műszaki tartalomban több lehetőség lehet. Elengedhetjük a fűthetőséget, és így egy nagyon mobil oldalfalakkal felszerelt télikertünk lesz, ami akkor jó, ha a nyári időszakot akarják kiélvezni, így nem zavarja az üvegház a terasz szabadságát. A másik irány az igen jól hőszigetelt, többszörös üvegezéssel ellátott télikert, ami abszolút lakótér minőségű, saját fűtéssel, a lakóterület szerves része. Régebben ez nem volt ennyire szétválasztva.

– A berendezéssel kapcsolatban is tudnak ötleteket adni?

– Én építőmérnök vagyok, tehát tudok segíteni benne, ha kérik, de ez egyéni dolog, mert általában ezek a teraszok már beépítés nélkül is be vannak lakva. Ha még a tervezőasztalon van az épület, akkor kiderül, hogy a megrendelő mit is akart, tudják mi lesz majd ott.

– Divat a télikert?

– Abszolút. hiszen ha kint esik a hó, bent a télikert területén is tudunk akár ingujjban lenni.

– Ha a használat során meghibásodás történik, akkor önök javítják?

– Igen. Attól vagyunk mások a többi cégnél, hogy van egy szerelőcsapatunk, akik alkalmazottak, van gyártóüzemünk, tehát mi gyártjuk, amit a kollégák beszerelnek, és van saját profilrendszerünk, amiből gyártunk. Három lába van a cégnek, így tudunk teljes szolgáltatáscsomagot nyújtani ügyfeleinknek. Ez azt jelenti, hogy akár a 25 évvel ezelőtt gyártott télikerthez is van ugyanaz az elemünk, vagy bármilyen kiegészítőnk, és ugyanaz a szakértelem, ami most is megvan. Mi felelősséget és garanciát vállalunk a termékeinkre.

– Külföldön is jelen vannak?

– Országosan, sőt Európa szerte dolgozunk. Szlovákiában jelentős a piaci jelenlétünk, de mondhatnám Koppenhágát, ahol nem rég építettünk egy komolyabb télikertet, és Brüsszelben, illetve Amszterdamban vagy Ibiza szigetén is előfordulunk. A mostani piaci helyzetben könnyebb Magyarországon maradni. Szerencsére sok a munka, de a válság környékén jobban hajtottuk a külföldi munkát.

– Melyek a jövőben terveik?  

– A profilrendszerünket fejlesztjük folyamatosan, ettől lesz egyre gazdaságosabb és egyre több dologra alkalmas, bár ez az ügyfél szempontjából nem látványos. Ami viszont igen, az a bemutatótermünk, melyet a jövő év elején tervezünk megújítani, modernizálni.  Büszkék vagyunk rá, mivel egyedülálló Magyarországon.

 

Fotók: Ötödik Évszak Kft.

 

(X)