2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Változások a patikákban

A patikáknak többségi gyógyszerészi tulajdonban kell lenniük.

A közforgalmú gyógyszertárakat működtető gazdasági társaságokban 2017. január 1-jéig biztosítani kell a valódi többségi gyógyszerészi tulajdont, vagyis a gyógyszerészi tulajdonrésznek minden közforgalmú patikában meg kell haladnia az 50 százalékot.  A patikusi tulajdoni hányad emelését fokozatosan írta elő a jogszabály, a vonatkozó törvény értelmében 2014. január 1-jétől a gyógyszerészi tulajdonrésznek meg kellett haladnia a 25 százalékot, míg 2017. január 1-jétől többnek kell lennie 50 százaléknál. Ha ez a feltétel nem teljesül az előírt határidőre, az a működési engedély visszavonásával jár.

December 12-én fogadta el az Országgyűlés a kilenc egészségügyi tárgyú jogszabály módosítását, amelyet előzőleg Áder János államfő a gyógyszerforgalmazási törvény megváltoztatása miatt megfontolásra visszaküldött a Háznak.

Az Országgyűlés végül úgy módosított a jogszabálycsomagon, hogy a gyógyszertárak ilyen jellegű ellenőrzése csak ügyészi jóváhagyás esetén történhet meg. Emellett rögzítették az ügyfél és az ügyvéd közti kommunikáció sérthetetlenségét is.

MTI