2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Régészek drónnal és magnetométerrel

A régészet úttörői szinte csak az ásót és az ecsetet használták. A múlt tárgyi emlékeit a terepen kutatók eszköztára azonban mára jelentősen kibővült: a kéziszerszámok mellett mind több csúcstechnikának számító műszer segíti a tudományos munkát. A kutatók az új módszereknek is köszönhetően egyre inkább teljes közösségek életét próbálják rekonstruálni.

Milyen egy 21. századi régész szakmai eszköztára? Az első kapavágás – vagy még inkább a felső humuszréteg munkagéppel való eltávolítása – előtt már számos ismerettel rendelkezik a területről. Az adatokat részben az évek, sőt évtizedek alatt megtett terepbejárásokból, azaz a felszínen talált leletek térképezésével gyűjtött információkból, részben pedig a legmodernebb lelőhely-diagnosztikai műszerek alkalmazásából nyerik. Ahhoz például, hogy egy területen egy fűszál megbolygatása nélkül benézzenek a föld alá, az esetek többségében roncsolásmentes, geofizikai módszereket alkalmaznak.

„Intézményünkben az elmúlt években olyan roncsolásmentes eszközparkot tudtunk felépíteni, ami nemzetközi szinten is versenyképes” – mondta Oross Krisztián, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézetének tudományos titkára.

A régészet művelése manapság sem nevezhető éppen szobatudósi munkának: a műszert kezelő régész minél kevesebb fém elemet tartalmazó ruhában kezeli a kétkerekű eszközt a mezőn, és próbál nem halálra rémülni a gazból az utolsó pillanatban felröppenő fácánoktól.

Fáradozásának eredménye azonban egy olyan kép, amelyen a sötét csíkok jelzik az egykori ház mellett futó árokszerű gödröket, a kerek foltok pedig a különböző funkciójú más gödröket vagy például az oszlophelyeket. Ezek alapján lehet tudni, hogy ott emberi megtelepedés nyomai, többek között egy épület maradványai találhatók.

A roncsolásmentes diagnosztikához nem kell a talajszinten maradni. Egy területet drónról körbefotózva, a képeket célszoftverrel feldolgozva olyan terepmodelleket lehet létrehozni, amelyeken sokkal feltűnőbbek azok a felszínformák, amelyeket egy 2D-s kép alig mutat meg. A drónfotókból összerakott kép ráadásul jóval nagyobb felbontású, mint bármilyen, kereskedelmi forrásból beszerezhető felvétel.

 

hrglobe.hu