2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Nincs és nem lesz általános munkaerőhiány?

Jelenleg nincs általános munkaerőhiány Magyarországon, és a szakképzési rendszer átalakításával azt kívánják elérni, hogy a jövőben se legyen – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára szerdán Békéscsabán.

Cseresnyés Péter a Békéscsabai Szakképzési Centrumban (BSZC) elmondta: a szakképzési rendszer átalakításának egyik fontos része volt, hogy a szakközépiskolákból szakgimnáziumokat, a szakiskolákból szakközépiskolákat hoztak létre, az elnevezés mellett a képzések is átalakultak. Emellett bevezették a duális képzést, mely során a diákok elsajátíthatják a munkakultúrát is, ami sok esetben egyenes utat jelent a munkalehetőség megszerzéséhez.

Az államtitkár hangsúlyozta: a továbbtanulási lehetőség nincs kizárva, négy év után a szakgimnáziumot elvégzők egy éves ráképzéssel technológusok lehetnek; a szakközépiskolások három év után plusz kétéves képzéssel érettségit szerezhetnek, majd szakirányú továbbképzéseken vehetnek részt.

Az is lényeges lépés volt, hogy 21 év helyett 25 éves korig lehet ingyen megszerezni az első szakmát; a második szakma megszerzése is ingyenes, de abban az esetben már a felnőttképzés keretei között kell tanulni.

Cseresnyés Péter emlékeztetett: az elmúlt három év során 660 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és a reálbérek is nőttek,  ami jelzi, hogy a jó szaktudást egyre inkább megbecsülik a munkaadók.

Gajda Róbert Békés megyei kormánymegbízott elmondta: 9 járásban 1,7 milliárd forintból szerveztek az elmúlt hetekben képzési és állásbörzéket, amelyeken összesen 2773 álláskereső jelent meg, és 501 munkáltató ajánlott 1507 állást. Örömét fejezte ki, hogy 408-an találtak munkát, 156-an pedig valamilyen képzésre jelentkeztek.

Nagy Ágnes, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője arról beszélt, hogy Békés megyében a rendszerváltás óta nem dolgoztak olyan sokan, mint most, öt év alatt 9 százalékponttal nőtt a foglalkoztatási ráta, és az elmúlt hónapokban 300 személyt vezettek vissza a közfoglalkoztatotti státuszból az elsődleges munkaerőpiacra.

Mucsi Balázs, a BSZC főigazgatója elmondta: az előző tanévben 5300 diák tanult az intézményben, az idén pedig 6187. Hozzátette, hogy a következő két évben közel kétmilliárd forintból terveznek beruházásokat az intézményben.

 

 

mti.hu