2019. december 6 , péntek - Miklós

Modern disszidensek – Magyarként az élet Tulipánföldön

Van, aki Londonba menekül, van, aki barna téglás holland lakhelyet választ új otthonának.

Október 29, Amszterdam; szeles, kicsit napos, többnyire esős, tipikus holland idő van. A Halloween itt már az utcákon kísért, kiszúrni néhány beöltözött alakot az Amszterdam utcáin hömpölygő ezerarcú tömegben, a bárok ajtajából csontvázak vigyorognak foghíjasan, a kirakatokban a próbababák nem csak kötött pulcsit, de pókhálót is viselnek. A Dam Squaren halloween témájú mini-vidámparkot is felhúztak, árusokkal meg horror-vasúttal.

Őszi kiruccanásnak kellemes, de minden évszakban szívesen jövök ebbe az országba az atmoszféra, a számtalan kikapcsolódási lehetőség, meg persze a páratlan sültkrumpli-élmény miatt. Nem egyszer fordult már meg a fejemben, hogy a következő alkalommal nem veszek retúrjegyet. Több barátom is él itt, aki így döntött – egyikük sem bánta meg. “K”-val mára beszéltünk meg találkát, spontán ültünk be az egyik belvárosi pubba, ahol a pincérnők zombi-ápolónőnek öltözve szolgáltak ki minket, illetve maszatolták össze művérrel a bevállalósabb vendégeket.

“K” már több, mint hat éve él Hollandiában, jelenleg épp Hágában lakik a holland barátjával, akivel két éve ismerkedett meg. Előtte Rotterdamban látogattam meg, ahol más magyarokkal együtt bérelt lakást – a bevándorló magyarok közt egyébként ez a legelterjedtebb életforma, hiszen a lakbér akár 1000-2000 Euro is lehet, a lakás vagy ház méretétől függően.

Közben kihozzák a söreinket, a szokásos témákon túl egyre inkább belemélyedünk a tényleges „Hogy vagy?” kérdésbe, azaz hogy vagy itt, a hollandok közt, magyarként?
Ő jól van, mindig is jól volt, de most, hogy a párjával él a saját kis fészekben, nyilván sokkal jobban. Többek közt a párja is motiválta rá, hogy jelentkezzen a Rotterdam Business School nevű egyetemre, még egy kis tanulósarkot is kialakított neki a lakásban. Mivel már több, mint öt éve él itt, állami támogatásra is jogosult, ami nyilván megkönnyíti a tanulmányait, de állítása szerint így sem olyan egyszerű. Összesen két vizsgalehetőség van, közel sem kínálnak annyi utóvizsga opciót, mint Magyarországon.

A képzés bachelor diplomát ad, de az oktatás nagyobb hangsúlyt fektet a gyakorlatra, mint az elméletre. Ezek után jóval több esélye lesz irodai munkát vállalni Hollandiában, mint a legtöbb magyar társának. “K” elmondása – és persze a saját tapasztalataim – alapján a legtöbb hollandiai magyar éttermi dolgozóként, takarítóként, futárként, vagy üvegházakban helyezkedik el. Munkalehetőségben bővelkednek ugyan, de bevándorlóként nyilván hátránnyal indulnak egy-egy magasabb pozícióért. A munkavállalás menete korántsem egyszerű, ördögi kör az egész. Lakcím nélkül nem tudsz elkezdeni dolgozni, munkát meg nem találsz, ha nincs bejelentett lakcímed. Szerencsére mint mindenütt, ebben a bürokrata rendszerben is meg lehet találni a kiskapukat; egy ideiglenesen regisztrált, 3-4 hónapig érvényes adószámmal megkerülhető az egész. Ennek az adószámnak a lejáratát már nem ellenőrzik aztán olyan szigorúan.

A barátnőm panaszkodik a kinti magyar közösségre – azt mondja az otthonról hozott negativitást itt sem sikerült levetkőzniük, s a helyett, hogy motiválják és előre viszik, inkább visszahúzzák egymást. Őt például azért kritizálták, mert holland barátja van, holott az ő közösségük normái szerint magyar párt kellett volna választani.

Ezek után ő már nem igazán tartja a kapcsolatot a kint élő magyarokkal, hiszen csak a rosszindulat burjánzik abban a közegben, valódi barátságokat nem sikerült kötnie. Inkább az egyetemi csoporttársaira és a kint megismert holland barátaira fókuszál. Azért persze a hollandok sem a szélmalmokkal tarkított mesekönyv lapjairól léptek ki – sokan közülük nem annyira barátságosak és befogadóak a kint élőkkel, mint a turistákkal…

Persze további pozitív példa is akad bőven. Egy másik nagyon kedves magyar barátunk például a Barney’s Lounge nevű elit Coffee Shopban dolgozik eladóként, mely igényes és magas életszínvonalat biztosít számára az évi két thaiföldi nyaralással, s persze nem utolsó sorban az által, hogy a munkája egyben a hobbija is.
Fotó és szöveg: Mándoki Eszter

Facebook hozzászólások