2020. október 28 , szerda - Simon

A jövő munkatársait képzi a Praktiker

Az elmúlt évek során az egykori gyakornokok közül többen a vállalat főállású munkavállalójává váltak. A több mint 1400 munkavállalót foglalkoztató magyar barkácslánc vezetése komoly erőfeszítéseket tesz szakemberei megtartása és a fiatalok képzése érdekében, ezt a munkát az elmúlt hetekben a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara Megbízható Munkaadó Díjjal ismerte el.

Ebben a tanévben rekordszámú, egészen pontosan 250 tanuló választotta a céget szakmai gyakorlati helyként. Ez azt jelenti, hogy a munkavállalók létszámához viszonyítva 17-18% a diákok aránya a barkácsláncnál – áll a közleményben.

„A kereskedelmi szektorban tapasztalt munkaerőhiány a Praktikert is érzékenyen érinti, ezért a tavaly magyar tulajdonosi körbe került vállalat vezetésének kiemelt célja a meglévő munkavállalóink megtartása mellett az utánpótlásunk nevelése” – hangsúlyozta Szijjné Kállai Ildikó. „Rendkívül fontos, hogy a fiatalok számára vonzó képzési hellyé tegyük az áruházainkat és megismertessük velük a vállalat nyújtotta lehetőségeket. Ma az egyik legfontosabb szempont a munkavállalók számára a jövedelem, de azt tapasztaljuk, hogy ezen felül a dolgozóink nagyra értékelik a biztos, stabil gazdálkodási hátteret és a sokrétű szociális hálót is.”

A cég országos viszonylatban 31 iskolával (11 fővárosi és 20 vidéki) áll kapcsolatban, így az intézmények tanulóit az ország valamennyi, összesen 20 Praktiker áruházában tudják fogadni gyakorlatra. 110 fő tanulószerződéssel, 140 fő pedig együttműködési megállapodással tölti gyakorlatát a Praktikernél. A barkácslánc a tanulószerződéseket 1-2 évre köti, ez esetben a diákok évfolyamtól és képzéstől függően átlagban havi 5-10 napot töltenek az áruházakban. Az együttműködési megállapodások általában a nyári egybefüggő gyakorlatra szólnak, amelynek időtartama 15-20 nap az iskolai évfolyamtól függően.

 

Facebook hozzászólások