2024. április 17 , szerda - Rudolf

Így készült a főváros egyik legmodernebb irodaháza

A főváros egyik legokosabb irodaháza készült el a Váci úton, amit kívül-belül egyedi megoldásokkal valósítottak meg. Az Árpád híd mellett, az egykori buszállomás helyén 2023-ra készül el a teljes Agora irodakomplexum, amely nemcsak kényelmes munkahelyeknek ad otthont: a tervezésnél arra is figyeltek, hogy a legtöbb okos megoldás a járványügyi biztonság megteremtését is támogassa.

 Intelligens parkoló és tárgyalófoglaló-rendszer, és rugalmasan alakítható irodaterek könnyítik meg a jövőben a kényszerű távolságtartást a főváros egyik legkorszerűbb irodaházában. Az Agora épületegyüttesét ugyan csak 2023-ban adják majd át, de a Hub névre keresztelt épületrészt már idén szeptemberben használatba vehetik a munkáltatók – áll a közleményben.

A komplexum fejlesztése során, sőt már a tervezéskor kiemelt cél volt, hogy egy emberközpontú közösségi tér valósuljon meg, ahol nemcsak a munkavégzéshez, hanem a szabadidő eltöltéséhez is ideálisak a körülmények. Az irodaházak közötti tereken üzletek, éttermek, közösségi szolgáltatások válnak elérhetővé az átadás után, de emellett egy 15 teniszpályányi zöldfelületet is kialakítanak, fasorokkal és füves sétányokkal.

Az Agora irodaház most elkészült, Hub épületében a beépített Symbiosy-technológia segítségével egyedi igények szerint, rugalmasan alakíthatók az egyes irodaterek. Ezáltal a hagyományos megoldásoknál sokkal emberközpontúbb és személyre szabottabb munkahelyi környezet szolgálja a hatékonyabb munkavégzést. Az Agora Hub emellett számos olyan okosiroda-funkcióval is rendelkezik (pl. high-tech beléptető és intelligens tárgyalófoglaló-rendszer, intelligens parkoló), valamint olyan speciális szolgáltatásokat is nyújt (pl. concierge-szolgáltatás, közösségi kerékpár), amelyek szintén kedvezően befolyásolják az ott dolgozók munkahelyi közérzetét.

Az okos megoldások mellett minden házat sajátos építészeti megoldásokkal alakítanak ki, a most elkészült komplexum egyedülálló, úgynevezett 3D homlokzatot kapott egy magyar csapatnak, a KÉSZ Metaltech-nek köszönhetően. A homlokzat egyes elemei olyan könnyűek, hogy egy ember is képes őket megemelni, az alumínium kompozit mégis tartós, időtálló és modern külsőt biztosít az épületnek.

„A 20–30 kilogrammos elemekre különleges karmok kerültek, így gyakorlatilag csak fel kellett akasztani a szerkezetre. Ennek köszönhető, hogy a kész épület burkolatán minden tökéletesen illeszkedik. A szükséges elemeket mind Magyarországon, párhuzamosan két üzemben gyártottuk és szereltük össze, így mindössze 10 hónap alatt készültek el. A gyártási és összeszerelési folyamat gyorsasága az összeszokott csapatnak, valamint a Nordikallal és a megrendelő HB Reavis-szel való zökkenőmentes együttműködésnek köszönhető” – mondta el Barócsi Róbert, a KÉSZ Metaltech Kft. ügyvezetője.