2024. április 17 , szerda - Rudolf

HR-vezetők Országos Konferenciája 2018

Napjainkban a munkaerőpiac gyökeres átalakuláson megy keresztül. Mint az élet minden területére, úgy a munkaügyre is jelentős hatással lesz vagy éppen már van is a digitális forradalom és az annak eredményeként létrejövő innovációs megoldások, melyekhez a HR-szakembereknek is alkalmazkodniuk kell.

Miként profitálhatnak majd ebből az elkövetkezendő évtizedben és milyen kihívásokkal kell szembenézniük? Milyen jövőképünk lehet HR-esként egy kkv és egy multi esetében?

Az már a 2017-es HR-konferencián kiderült, milyen alternatív megoldások léteznek a megfelelő munkaerő pótlására, így az idei konferencia elsősorban annak megtartására és fejlesztésére fókuszál.

„Az iskola a második otthonunk” – hallhattuk számtalanszor gyerekként a tanárainktól és a szüleinktől, de ugyanez igaz a munkahelyünkre is, hiszen napi szinten legalább annyit, ha nem több időt töltünk el annak falai között, és egyáltalán nem mindegy, hogy mennyit és milyen irányba fejlődünk ez idő alatt. Mit tehet a munkaadó és mire vágyik a munkavállaló a fejlődése érdekében? Hogyan növelhető ezáltal a lojalitás, hogy végül ne a konkurenciának képezzük a szakembereket?

A munkaerő-megtartás eszközein túl a konferencia résztvevői első kézből értesülhetnek többek között arról, milyen hatással lesz a digitális forradalom a HR-esek mindennapjaira, melyek a munkaerő-fejlesztés új irányai és milyenek a HR-es kilátások 2019-re.

Moderátor: Domokos László, a Napi.hu főszerkesztője

A konferencia sok hasznos, a sikeres munkavégzéshez nélkülözhetetlen információval szolgálhat:

  • Cégvezetők
  • HR-vezetők és igazgatók
  • HR-managerek és szakemberek
  • Szakújságírók
  • Állami és vállalati döntéshozók számára.