2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Emelés után is kevésnek tartják fizetésüket

November elsejétől a kormány megemelte 79 ezer szakdolgozónak és 16 ezer orvosnak a bérét. Egyszer csekélyszintű felzárkózás a nyugati országok egészségügyben dolgozók illetményéhez képest, másfelől az állam egyfajta csábítóerőnek is szánta a béremelést, hogy megállítsa az szakorvosok kivándorlását az országból. Az egészségügy vélekedése szerint azonban ez nem elég.

Soós Adriána, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke a híradónak elmondta, hogy a béremelés csak töredékes kiengesztelése és megbecsülése az egészségügyben dolgozók munkájának, s ahhoz, hogy az állam nagyjából kompenzálhassa az eddig lekezelt egészégügyet, legalább a duplájával kellett volna emelni a béreket.

Szerinte ugyanis az eddigi emelések sem állították meg az elvándorlást.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy az orvosok újabb 100 ezer forintos emelésre számíthatnak, míg a szakvizsgával még nem rendelkezők és a gyógyszerészek 50 ezer forintos, a szakdolgozók 12 százalékos bérfejlesztésre.

Idén az egészségügyi béremelés 82,5 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek – ismertette Lázár János.

 

Forrás: RTL Híradó/HRGlobe