2024. április 17 , szerda - Rudolf

Az építőiparban már látható a válság vége?

Fotó: Pixabay

Az otthonteremtési programnak, valamint az idén előkészített és a jövőre induló beruházásoknak köszönhetően az ágazat 2021 első negyedévének a végére léphet túl a járvány következményein – véli az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke.

„Ahhoz, hogy az ágazat ismét tartós növekedési pályára tudjon állni, építésgazdasági akciótervre van szükség, amely a kormányzat és a vállalkozások feladatait egyaránt meghatározza” – mondta Koji László. A szakszövetség elnöke szerint a kormányzat szabályozással, megrendeléssel, támogatással és ellenőrzéssel tudja segíteni az építőipart. A cégek feladata pedig az, hogy kormányzati segítséggel javítsák a hatékonyságukat, például képzésekkel, innovációkkal, amelyekbe a nagy és közepes cégeknek a mikro- és a kisvállalkozásokat is be kellene vonniuk – írja a 24.hu.