2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

A vállalatok fele még nem készült fel az otthoni munkavégzésre

Fotó: Pexels

Tízből csak három magyar munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben.

A magyar munkavállalók rugalmasságra vágynak, ugyanakkor a hazai vállalatok még le vannak maradva ezen a téren. A Randstad Workmonitor első negyedéves felmérése szerint míg nemzetközi szinten már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, nálunk mindössze tízből három. Pedig a dolgozók szerint a távmunka és rugalmas időbeosztás növeli a hatékonyságot, ami a vállalatok számára is egyértelmű előnyt jelent – áll a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Világszerte még mindig hagyományos munkarendben, irodában dolgozik a munkavállalók 68%-a az első negyedéves felmérése szerint, ugyanakkor a munkavállalók 44 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kezdenek elterjedni a rugalmas lehetőségek mind a munkavégzés helyét, mind az időbeosztást tekintve. India és Kína járnak az élen, amihez minden bizonnyal jelentősen hozzájárulnak a nagy földrajzi távolságok. „Sajnos Magyarország kicsit le van maradva, a munkavállalók 74 százaléka dolgozik hagyományos munkarendben, és mindössze 30 százalék tapasztal elmozdulást a rugalmasság irányába – mondta el Szokody Ágnes, a Randstad Hungary marketing menedzsere. – Pedig az idei Randstad Employer Brand Research megerősítette, hogy elhelyezkedéskor – különösen a Z-generáció számára – fontos szempont, hogy a kiszemelt vállalatnál van-e lehetőség rugalmas munkavégzésre.” A régiót tekintve egyébként Ausztria jár az élen, náluk már minden második megkérdezett dolgozik távolról, illetve rugalmas időbeosztásban, míg Csehországban és Lengyelországban Magyarországhoz hasonlóan kevesebb mint a dolgozók egyharmada.

A munkavállalók több szempontból is támogatják a rugalmas munkavégzést. Tízből nyolcan egyetértenek azzal, hogy hozzájárul a munka és magánélet egyensúlyának biztosításához, emellett növeli a munka hatékonyságát, a kreativitást és az elégedettséget is. „Ez pedig a vállalatok számára is egyértelműen előnyt jelent, hiszen a motivált alkalmazottak jobban megbecsülik a munkájukat, és így a fluktuáció is csökkenthető” – mutatott rá Szokody Ágnes.

Ugyanakkor tízből négyen tartanak attól, hogy a távmunkát, illetve rugalmas időbeosztást megsínyli a magánéletük, hiszen összemosódik a munka és a szabadidő határa, így hivatalosan sosincsenek munkaidőn kívül. Ez leginkább a férfiakra helyez nyomást.

A rugalmas munkaidő mellett a vállalatok home office biztosításával kedvezhetnek dolgozóiknak

A kutatásban megkérdezettek kétharmada – világszinten és hazánkban is – örülne, ha alkalmanként otthonról dolgozhatna. Ennek ellenére sok munkáltató még nincs erre felkészülve: a hazai dolgozóknak kevesebb mint fele nyilatkozott úgy, hogy a vállalata minden technikai feltételt biztosít a home office-hoz. „A munkáltatóknak ezenfelül az egymástól távol lévő kollégák együttműködésére is gondolnia kell: nálunk még csak minden ötödik munkahelyen rendszeresek a virtuális meetingek” – tette hozzá a szakember. Ezzel szemben Indiában és Kínában már tízből hét vállalatnál bevett szokás online meetinget tartani.