2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

A tárgyalások folytatódnak

A szakdolgozói bértábla és a szakdolgozói kamarai tagdíj is téma volt az egészségügyért felelős államtitkárság és az ágazati szakszervezetek közötti, az ágazati kollektív szerződésről folytatott tárgyalás szerdai fordulóján.

Az államtitkárság közleményében azt írta: az érdekvédelmi szervezetek képviselői megerősítették, hogy óriási eredménynek tartják a szeptember elsején kezdődött, többéves bérfejlesztési programot. Ugyanakkor hangot adtak azon korábban már jelzett észrevételüknek, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum most elfogadott emelése miatt a szakdolgozói bértábla ismét összecsúszhat, s eltűnhet az a jövedelmi különbség, amely a nyáron kötött bérmegállapodás egyik alapja volt.

Az egészségügyért felelős államtitkárság vállalta, hogy elkészíti a szükséges kalkulációkat és továbbítja azt a Nemzetgazdasági Minisztériumnak a gazdasági-műszaki területen dolgozók tekintetében is.

Közölték azt is, az államtitkárság továbbá keresi annak lehetőségét, hogy a szakdolgozói kamarai tagdíj munkáltató általi átvállalása ne csak azokra a munkavállalókra vonatkozzon, akik az Állami Egészségügyi Ellátó Központ fenntartása alá tartozó intézményekben dolgoznak.

Az ágazatot a tárgyalásokon a Magyarországi Munkavállalók Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ) és a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) képviseli, továbbá jelen vannak a Magyar Orvosi Kamara (MOK), a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK), a Magyar Gyógyszerészi Kamara (MGYK), a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség és a Magyar Kórházszövetség (MKSZ) képviselői is.

A tárgyalások jövőre folytatódnak.

 

MTI