2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Stockholmi világpremieren Vranik Roland filmje

A Stockholmi Nemzetközi Filmfesztiválon tartják Vranik Roland új filmjének világpremierjét; Az állampolgár című filmdrámát november 13-án vetítik a szemle versenyprogramjában.

A Fekete kefe és az Adás rendezőjeként ismert Vranik Roland új munkája, Az állampolgár Észak-Európa vezető filmes seregszemléjének tavaly indított új versenyprogramjában lesz először látható, melybe mindössze hat alkotás kapott meghívást. A filmek az Impact-díjért versenyeznek, melyet a világhírű kínai képzőművész, Aj Vej-vej tervezett, és a trófea mellé a győztesnek 1 millió svéd korona jár, melyet a következő alkotására fordíthat – tájékoztatott a Magyar Nemzeti Filmalap.

  Az állampolgár világpremierjét a rendező és alkotótársai személyes részvételével tartják meg Stockholmban.

Vranik Roland már első játékfilmjéért, a Fekete keféért (2005) elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját; második mozifilmje, az Adás (2009) pedig nagy sikerrel szerepelt nemzetközi filmfesztiválokon. Az állampolgár forgatókönyvét Vranik Roland rendező és Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), a színművéseti egyetem tanára közösen jegyzik. A megrázó szerelmi- és menekülttörténet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi drámáit.

A film főszereplője az ötvenes évei végén járó afrikai Wilson (Cake-Baly Marcelo), aki politikai okokból menekült Magyarországra, miután háborúban elvesztette az egész családját. Már évek óta Budapesten dolgozik biztonsági őrként, legfőbb vágya, hogy megszerezze a magyar állampolgárságot, de folyamatosan megbukik az alkotmányos alapismeretek vizsgán.

A felkészülésben a vele egykorú, magyar-történelem szakos tanárnő, Mari (Máhr Ági) segít neki, miközben mély szerelem szövődik köztük. Mari végül elhagyja családját és a fekete férfihez költözik. Wilson élete megoldódni látszik: társra, sőt családra talál, az állampolgársági vizsgája is sikerül, úgy tűnik, hogy hamarosan minden tekintetben magyarnak mondhatja magát.

Váratlanul berobban azonban a történetbe Shirin (Arghavan Sekari), a fiatal perzsa bevándorló lány, akinek egyetlen esélye a túlélésre, ha névházasságot köt egy magyar állampolgárral. Wilson szolidaritásból a lakásukban bújtatja a gyönyörű lányt, így a helyzet lassan tarthatatlanná válik: a férfinak mindenképp döntenie kell a menekülttárs iránt érzett felelősség és a szerelem között.

Az állampolgár a Filmalap támogatásával a Popfilm gyártásában készült, a magyarországi bemutatót 2017. január 26-án tartják a Mozinet forgalmazásában.

A Stockholmi Nemzetközi Filmfesztivál meglepő és újszerű műfaji filmeket felvonultató Twilight Zone válogatásban Till Attila Tiszta szívvel című akcióvígjátéka lesz műsoron.