2019. június 26 , szerda - János

Olaszrizling Október Nagykóstoló Budapesten

Magyarország egyik legkedveltebb fehérborát segít mélyebben megismerni 74 kiállító több mint 200 borán keresztül az 5. Olaszrizling Október Nagykóstoló szombaton a Hotel Corinthia Budapestben, ahol előadások is bevezetik a látogatót az olaszrizlingek világába.

A nagykóstolót szervező Winelovers a rendezvényt megelőzően nemzetközi borakadémikusok segítségével állította össze a tíz legjobb magyar olaszrizling listáját, melynek élén Kamocsay Ákos 2015-ös Sós-hegy Olaszrizlingje végzett.

Kamocsay Ákos  felidézte, hogy a Hilltop Borászat 1993-ban települt Neszmélybe: ekkor az olaszrizling a borvidék fő fajtája volt. Nem véletlenül ez az egyik legtöbb helyen termesztett szőlőfajta Magyarországon, hiszen sok mindenre alkalmas: könnyed, üde, fröccshöz is kiváló bor éppúgy készülhet belőle, mint fahordós érlelésű, testes, telt, vastag tételek. Az olaszrizling másik nagy erénye, hogy nagyon jól ki tudja fejezni a terroirt, a termőhelyet – méltatta a szőlőfajtát.

Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke szerint az olaszrizling szerepe a Balaton mentén is megkérdőjelezhetetlen, sőt talán az egész Balatoni borrégió legfontosabb szőlőfajtájának is nevezhető; ezért is készül a régiós BalatonBor éppen olaszrizlingből.

Bujdosó Ferenc balatonboglári termelő emlékeztetett arra, hogy a filoxéravész utáni újratelepítések során az olaszrizling a megbízhatóságával érdemelte ki a helyét. A Balatonboglári borvidéken, de az egész Balatoni borrégióban is úgy gondolták a gazdák, hogy szükségük van egy olyan fajtára, amely ki tudja küszöbölni az évjáratok közötti ingadozásokat.

Gál Lajos egri borász szerint az olaszrizling “a magyar fehérbor”. Ez a fajta szinte minden borvidéken terem, ráadásul megbízhatóan: alapborok és nagy minőségű borok egyaránt készíthetők belőle, ráadásul nagyon szépen megmutatja a termőhelyi karaktert – emlékeztetett.

A rendezvényen is kiállító négy borász egyaránt arról számolt be, hogy az idei olaszrizling-termés kitűnőnek ígérkezik; mindannyian magas cukorfokkal rendelkező, egészséges szőlőket szüreteltek, melyekből szép borok várhatók.

Az Olaszrizling Október Nagykóstolón a Badacsonyi borvidék 17, Balatonfüred-Csopak pedig 16 borászattal képviselteti magát; a tavalyi évben elindult BalatonBor márka aktuális évjáratát több mint 10 pincészet borán keresztül lehet feltérképezni.

Mivel a rizling szó mindkét szőlőfajtát takarhatja – bár az olaszrizling és a rajnai rizling nincsenek rokonságban – a rendezvényen arra is lehetőség nyílik, hogy a két fajta sajátosságait akár egyazon pincészettől, egymás mellett kóstolva fedezhessék fel a látogatók.

A rendezvény teljes kiállítói listája és további részletes információk a http://olaszrizlingoktober.hu honlapon érhetők el.

 

Forrás: MTI

Facebook hozzászólások