2024. március 29 , péntek - Gedeon

Nyaralni mész? És könyv van nálad?

Utazáshoz készülődve az embernek mindig érdemes besüllyesztenie egy könyvet a bőröndjébe, mely akár a vízpart mellett is tökéletes társunk lehet. Három művet mutatnék be nektek, melyeknek szerzői a magyar és kortárs irodalom kiemelkedő alakjai, illetve egy külföldi alkotót, aki tavaly műfajában különdíjban részesült.

Tóth Krisztina – Világadapter

Tóth Krisztina, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója. Nevéhez fűződik többek között a Pixel, Akvárium és a Pillanatragasztó. Tavaly, az elmúlt 6 év alatt írott verseket gyúrta össze egy kötetté. A Világadapter metaforizálja a világ minden impulzusát befogadó adóvevőt, amely átalakítja ezt a zajt érthető szöveggé. A versek meglehetősen kontrasztban állnak egymással, hol játékosan, másutt merev komolysággal mesélnek, de a legmélyebbről fakadó gondolatok az idő múlásáról, távolodásról és az elvesztés fájdalmáról üzennek.

Bodor Ádám – Az utolsó szénégetők

Bodor Ádám 1978-1981 között írt és feledésbe merült tárcanovelláit szedi össze és gyűjti egybe Az utolsó szénégetők. Bodor Ádám 70. születésnapja előtt tisztelegve a Székelyföld folyóirat, majd az Élet és Irodalom hetilap is összegyűjtötte ezeket az elkallódott, régen publikált tárcákat, amelyeket újra közölt, majd a Magvető kiadó jóvoltából egy könyvgerinc alá költöztette ezeket a műveket. A Bodoros, szépirodalmi nyelvezettel írott és humoros atmoszférájú szövegek a mai napig megállják helyüket a kortárs magyar irodalom közegében.

Paul Tremblay – Szellemek a fejben

Mit is lehetne mondani a könyvről, ha 2016-ban megnyerte a Bram Stoker-díj legjobb horror kategóriáját. A mű nyelvezete könnyed, könnyen befogadható, a tartalmához viszont nem is gyomor, sokkal inkább lelkierő szükséges, ugyanis, ha a Szellemek a fejben-t olvassuk, akkor egy pszichológiai horrort tartunk a kezünkben. Az író mesterien vezeti félre az olvasót, nem is sejti, hogy amit olvas, az a B tekercs, és az A, az valahol B tekercs sorai mögött lapul meg a sötétben. Családi tragédia, hit, mentális betegség és TV-showműsor forgataga öntődik könyvvé a szemünk előtt. A fejezetek eltérítik az olvasót, de pár mondattal mindig vissza is terelik a bizonytalanság és félelem ösvényére, s ez a folyamatos feszültség a végletekig fokozódik. Ahogy az NPR Books írja: „Tremblay vérfagyasztó befejezése egyszerre meghökkentő és zseniális.”

 

 

Szerző: Varga Tibor