2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Müpa: Georg Friedrich Haas – in vain

„Az igazság útja a sötétségen keresztül vezet” – írta a New York Times kritikusa az in vain előadása után. Az emberi faj fejlődésének spirálja – melyről hajlamosak vagyunk egy-egy társadalmi krízis során azt hinni, hogy csak látszólagos eredményekkel járt – hasonlatos M. C. Escher litográfiájának önmagába visszavezető, emelkedő lépcsősorához.

A mű mára kultikus szerepet tölt be a világ hangversenytermeinek műsorán. Ezt bizonyítja többek közt, hogy 2017-ben a Classic Voice olasz komolyzenei lap több mint száz neves zenekritikus szavazata alapján a darabot a 21. század legnagyobb hatású alkotásának választotta. Betanulására most először vállalkozott hazai együttes.

A mű előadásának egyik nehézsége, hogy a partitúra több helyen teljes sötétséget ír elő a hangversenyteremben – ilyenkor az előadóknak kotta és karmester nélkül kell játszaniuk. A darab hangzásának különlegessége, hogy a nyugati temperált hangrendszer – ez határozza meg például egy modern zongora hangolását – és az akusztikusan tiszta felhangsorok hangközeinek világa párhuzamosan van jelen a hangszerek intonációjában. A hangzásban meghatározó Escher lépcsősorának akusztikai analógiája, a Shepard-skála, mely egy hangsor végtelen felfelé vagy lefelé mozgásának illúzióját kelti.

A hangverseny része a számos budapesti koncerthelyszín összefogásának köszönhetően 2019. január 4. és 20. között megvalósulnak, melynek eseményein a művek elhangzása előtt részben interaktív, beavató foglalkozások segítik a tájékozódást az újzene sokszínű és innovatív világában. Az előadás első felében zenei illusztrációkkal tarkított műismertető beszélgetés hangzik el Haas kompozíciójáról, a szünet után pedig a teljes mű felcsendül.

Időpont: 

(Müpa)