2024. április 18 , csütörtök - Andrea

A legjobb forgatókönyv díját kapta Az állampolgár

Fotó: Facebook

A legjobb forgatókönyv díját nyerte el Az állampolgár című, Vranik Roland rendezte magyar film a hétvégén zárult Fantasporto filmfesztivál Rendezők Hete (Semana dos Realizadores) programjában – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A forgatókönyvet Vranik Roland és Szabó Iván (Viharsarok, Hacktion), az SZFE tanára közösen írta. A megrázó szerelmi történet amatőr színészekkel, minimalista eszközökkel és sok humorral mutatja be egy másik országba való beilleszkedés emberi oldalát. A Bissau-Guineából származó és 30 éve Magyarországon élő Cake-Baly Marcelo, a miskolci színház színésznője, Máhr Ágnes és az iráni Shekari Arghavan főszereplésével készült alkotás a Popfilm produkciója.

Az állampolgár jelenleg is látható a hazai mozikban a Mozinet a forgalmazásában. A mintegy 200 filmet felvonultató portói filmfesztivált idén 37. alkalommal rendezték meg.

 

Forrás: MTI