
„Ha más nevet kellene adni a rockzenének, az a Chuck Berry lenne” – mondta a 90 éves éves korában elhunyt sztárról évekkel ezelőtt John Lennon.
Érettségi után fotózással, fodrászkodással, autógyári munkával tartotta fenn magát és közben folyamatosan játszott, tanult a gitárján. 1955-ben találkozott Muddy Watersszel, aki segített neki az első dalának felvételében, mely „Maybellene” címen lett sláger és sokan úgy tartják, hogy ezzel született meg a ROCK AND ROLL.
Videó:
Chuck Berry volt az első fekete előadóművész, akinek sikerült betörnie a popzenei piacra.
Jellegzetes színpadi kacsajárása (duck walking) védjegyévé vált, de többen utánozzák, például Angus Young az AC/DC, és Keith Richards a The Rolling Stones gitárosa is.
1957-ben írta a „School Days”-t, amivel a lázadó tinédzserek egyik „alapművét” tette le az asztalra.
Videó:
Majd folyamatosan születtek a népszerű slágerek: a Johnny B. Goode, a Roll Over Beethoven, a Sweet Little Sixteen vagy például a Shake, Rattle and Roll.
Sokat zenélt együtt korának nagy előadóművészeivel, Buddy Hollyval és Jerry Lee Lewisszal, Tina Turnerrel, Little Richarddal.
Videó:
Az 1960-as évek közepétől kiábrándult a zeneiparból, magányos zenészként járta a világot. Eredeti szerzeményeket tartalmazó utolsó lemezét 1979-ben adta ki, de egészen 2014-ig koncertezett, utolsó éveiben egy kisvárosi bárban lépett fel, nem messze St. Louis-tól. Az USA sikerlistáinak első helyén öt dala is szerepelt.
Videó:
Chuck Berry elsőként került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Grammy-életműdíjat is kapott. A Rolling Stone magazin minden idők száz legnagyobb művésze közül az ötödik helyre sorolta.
Videó:
Utolsó születésnapján Berry bejelentette, hogy új stúdiólemez kiadására készül, ám ezt már nem fejezhette be.
Szerző: HRGlobe / G.A összeállítása