2019. január 21 , hétfő - Ágnes

Idén két és fél milliárd forintot fordítanak hangszervásárlásra

Fotó: Pixabay

A tavalyi hárommilliárd után idén további két és fél milliárd forintot fordítanak zeneiskolák hangszervásárlására és -cseréjére a Kodály-programban – közölte a kulturális államtitkár pénteken Mórahalmon.

Fekete Péter a Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola hangszerátadó ünnepségén úgy fogalmazott, hogy kevés nagyszerűbb dolog van, mint amikor egy fiatalból előbukkan a tehetség.

A felnőttek, pedagógusok és kultúrpolitikusok egyik legfontosabb feladata e tehetségek megtalálása és terelgetése. A tehetség útja nem feltétlenül egyenes és főként nem sima, de ha türelmesek vagyunk, megtörténik a csoda – hangsúlyozta a politikus.

A fiataloknak hangszert kell adni a kezükbe, hogy tanáraik segítségével megtanuljanak bánni azzal. A kormány a zeneszerző születésének 135., halálának 50. évfordulója alkalmából ezért indította el a Kodály-programot, amelynek részeként támogatja a zeneiskolák hangszervásárlását és -cseréjét – tette hozzá az államtitkár.

A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola a Kodály-program keretében 2017-ben egy új pianínót, majd idén hegedűt, négy fuvolát, öt klarinétot, szaxofont, vadászkürtöt, három trombitát, tenorkürtöt, harsonát, xilofont és dobfelszerelést kapott. A hangszerekre fordított összeg meghaladja a négymillió forintot.

A növendékek az államtitkárral közösen fogadalmat tettek, megígérték, hogy vigyáznak új hangszerükre, gyakorolni fognak, a közösen megszerzett tudást a környezetük gyönyörködtetésére fogják használni, ápolják a hagyományokat és a nemzeti kultúrát.

Az államtitkár a példaértékű zenepedagógiai munka és kiemelkedő kulturális nevelési tevékenység elismeréseként emléklapot adományozott az intézménynek. A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskolában 27 osztályban 16 pedagógus több mint háromszáz diákot tanít.

Facebook hozzászólások