2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Extra tűzijáték lesz idén?

Idén megújítják az augusztus 20.-i ünnepi tűzijáték struktúráját és koncepcióját – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

A programok idén is a hagyományoknak megfelelően a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása. Emellett idén is lesz hagyományos ünnepi körmenet, a budai Várban pedig megtartják a mesterségek ünnepét – fejtette ki az államtitkár, hozzátéve: a részletekről augusztus 10-én az Országházban tartanak majd sajtótájékoztatót.

Az ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért idén is az operatív törzs lesz a felelős.

Idén a Lánchíd és a Margit híd közötti Duna szakaszra helyezik át a tűzijátékot. Ezen a szakaszon lehetőség van több új látványelem bemutatására, és a Parlament épülete is kiemelt szerepet kap.

A cég – amely a vizes világbajnokság megnyitó tűzijátékát is szervezte – nettó 175 millió 600 ezer forintból valósítja meg az augusztus 20-i tűzijátékot.

Leskovics Éva, a NUVU Kft. képviselője, vezető pirotechnikus elmondta: a Dunán idén három nagyobb és tizennégy kisebb kilövési pont lesz, ezt támogatja a Lánchídról indított 29 kilövés. A szakember kiemelte: a Lánchíd és a Margit híd közötti szakasz mind a látvány, mind a biztonság szempontjából kielégítő.

A félórás tűzijátékot az ipar legmodernebb programjával tervezik meg. A rakéták európai uniós közbeszerzésűek és gyártmányúak. Szükség esetén a tűzijáték egy gombnyomással leállítható.

A sajtótájékoztatón közölték: minden eddiginél több látogatót várnak az ünnepi programokra.

Az ünnepi rendezvényeket idén először az NFM szervezi.

 

 

Forrás: MTI