2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

Bővítik a Capa Központot

Fotó: Facebook

Csaknem 500 millió forintból újulhat meg és bővülhet a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a kormány határozata értelmében.

A Magyar Közlöny legfrissebb számában közzétett határozat szerint a kormány egy Robert Capa életművét bemutató állandó kiállítás megvalósítása céljából támogatja a Capa Központ felújítását és bővítését.

A Nagymező utca 8. szám alatt található épület rekonstrukciójára és bővítésére 490,6 millió forintot szán a kormány.

A magyar állam 2008-ban vásárolta meg a Robert Capa-mestergyűjteményt, szerződésben vállalva annak elhelyezését egy akkor még létrehozandó fotóközpontban. A Master’s Set III (Mestergyűjtemény) sorozat 937, a kilencvenes években készült nagyítást tartalmaz; ezeket a fotográfiákat Cornell Capa (Robert Capa öccse) és Richard Whelan fotótörténész válogatták ki a Robert Capa által hátrahagyott mintegy 70 ezer negatív közül.

Döntésük értelmében ezekről a negatívokról ebben a méretben csupán három széria nagyítás volt és lesz készíthető. A sorozat – Cornell Capa és Richard Whelan szándéka szerint – az életművet leginkább reprezentáló képeket tartalmazza, a magyar származású fotográfus teljes munkásságát felölelő, 1932 és 1954 közötti időszakból.

A budapesti Capa Központ 2013-ban nyílt meg többek között azzal a céllal, hogy népszerűsítse Robert Capa munkásságát és ápolja örökségét. A Nagymező utcai épülethez tartozó, egykori Tivoli mozi termében tervezik kialakítani az állandó Robert Capa-kiállítást, melyet szeretnének 2018-ban, a gyűjtemény megvásárlásának tizedik évfordulóján megnyitni.

A házban jelenleg egy mintegy ötven darabos válogatás látható a legendás fotográfus munkáiból Robert Capa, a tudósító címmel.

 

 

Forrás: MTI