2024. április 17 , szerda - Rudolf

Vigyázat: aláírásgyűjtő szélhámosok Budapesten

Egy olvasónk jelezte, hogy Csepelen december 24-ével kapcsolatosan továbbra is aláírásgyűjtők járják a kerületet, arra hivatkozva, hogy az akció folytatódik a jövő évben is. Igazolni nem tudták magukat.

Megkérdeztük a Vasas Szakszervezetek Szövetségének alelnökét, hogy van-e bármilyen közük ehhez. László Zoltán alelnök szerint ez teljesen kizárt, hiszen az aláírásgyűjtésnek rég vége van. Mint tudjuk, nem gyűlt össze a szükséges, jogszabályban rögzített számú érvényes aláírás a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánítása ügyében kezdeményezett népszavazáshoz.

A gyűjtésben részt vállaló Magyar Szakszervezeti Szövetség és a Vasas Szakszervezetek 34 ezer, az MSZP csaknem 27 ezer, a Párbeszéd pedig több mint kétezer aláírást gyűjtött.