2019. augusztus 21 , szerda - Sámuel

„Én egy fura keveréke vagyok a szabadelvű és a konzervatív embernek…”

Saját bevallása szerint nyitott könyv az élete. Hosszú ideig újságíróként dolgozott, jelenleg főiskolán tanít, a múlt év közepén jelent meg második verses kötete. Zsebők Csabával beszélgettünk.

 -Belefáradt az újságírásba?

-A magyar belpolitikával kapcsolatosan hiába próbáltam demokrataként viselkedni. Mert ugye újságíróként az a fair, ha igazán egyik oldallal se értek egyet, hiszen nem vagyok politikus. Tizenöt év újságírásban – különösen, hogy a második felében szinte csak pártpolitikával foglalkoztam – meg lehet csömörleni, még ha az ember normálisabb vonalat próbál vinni is. Olvastam valahol, hogy az újságírók 10 évvel kevesebbet élnek, mint az átlag magyar férfiak, és ez talán nem véletlen.

-Történészként ma már egy üzleti főiskolán tanít.

-Igen, közben ledoktoráltam, és jelenleg a Wekerle Sándor Üzleti Főiskolán vagyok tanszékvezető docens. Pontosabban már másfél éve tanszékvezető, három éve pedig docens. Bár ez nagyon szépen hangzik, a tanszékvezetői státusz nem örök életre szól.

-Akkor valamit jól csinál!

-Hát nem tudom, vagy a posztkommunista hiánygazdálkodásnak az eredménye, hogy ilyen emberekre is szükség van (nevet). Azt szokták mondani rám – és ezt nem tudom, hogy dicséret vagy kritika, esetleg mindkettő -, hogy végre egy bölcsész, akivel lehet valamit kezdeni, de a bölcsészek nevében tiltakozom ilyenkor.

-Ezek szerint most mindkét szakmáját tudja hasznosítani.

-Két féle irányzat van jelenleg Magyarországon. Az egyik szinte feltétel nélkül nyugat barát, a másik pedig szinte kritikátlanul nyugat ellenes, én meg azt mondom, hogy vannak irányzatok, amelyeket túlhaladott az idő, és vannak, amelyek nagyon időszerűek. Nyugaton egyesek nagyszerűen tudják találkoztatni a kommunikáció történetet a nagy betűs történelemtudománnyal. Az tény, hogy kommunikációt és történelmet egyaránt tudok oktatni, és ez nekem nagyon jóleső érzés.

-Folyik-e bármilyen diskurzus az órák után ön és a diákjai között?

-Abszolút, sőt az órák alatt is. Én egy fura keveréke vagyok a szabadelvű és a konzervatív embernek. Igyekszem tág teret biztosítani az órákat és a követelmény rendszereket illetően, amelyek viszonylag tervezhető módon teljesíthetők. És én szeretem is a diskurzust. Egyrészt mert 2017-ben vagyunk, másrészt a magyarok sosem voltak poroszok igaz, hogy latinok sem, mert ugye kompország vagyunk az attitűdöt illetően is. Nálam elég bátrak a diákok, ami nem jelent szemtelenséget. Persze egy nagy előadóban kevésbé tud interaktív lenni egy óra, mint a szemináriumon.

-A fiatalok, hogy látják ezt a mai világot. Mennyire veszik komolyan?

-Én azt látom, hogy a pártpolitika szinte egyáltalán nem érdekli őket, mint ahogy jellemzően már az én generációmat sem annyira – 1974-ben születtem – a népi-urbánus vita. Például Schiffer András próbált ettől elemelkedni, ahogy az MSZP – Fidesz generáció is egy picit másképp viselkedett már, mint mondjuk a szüleink-nagyszüleink generációja. Nem ítélem el mindezt, hiszen mi kamaszként éltük meg a rendszerváltást, de az ifjabbak hozzánk képest még kevésbé izgatottak a politikával kapcsolatban. Ugyanakkor sokkal tudatosabban építik a karrierjüket, mint mi tettük.

– Viszont sokan, akik az ikszedik diplomájukat szerzik zsinórban, még mamahotelban laknak. Talán nem mernek önállósodni?

-Azt látom, hogy minél fiatalabb valaki, annál tudatosabban építi a karrierjét, és azt kell mondanom, hogy ez független attól, hogy ki milyen közegből jött. Szinte már zavarba ejtően tudatosak. Az más kérdés, hogy van, ahol a család nem tudja megengedni az ilyen finanszírozást. Egy nagy hitel és egy komoly betegség már haza tud vágni egy átlagos családot anyagi és lelki értelemben egyaránt. A mamahotel túlnyomó részét, ha ismernénk a sztorikat, meg tudnánk érteni.

Mint tudjuk, kitolódik az átlagéletkor, mi biztosan 70 éves korunkig fogunk dolgozni, ha nem csúszunk bele betegségekbe, alkoholizmusba, szóval, ha szerencsénk van az egészséget illetően. Én például az látom a főiskolán, hogy a levelező tagozat az erősebb, meg régebb óta működik. A nappali képzés most második éve, de a nappalisok egy része is dolgozik, a levelezősöknél pedig szinte mindenki. Össze lehet hangolni a munkát és a tanulást, ha csak tényleg nincsenek tragédiák a családban. Nem árt, ha több dologhoz értünk, de nem kell feltétlenül, hogy az egyik értelmiségi végzettség legyen. Nem mindig fontos. Nekem van jó pár cimborám, akinek nincs diplomája, és nagyszerűen él, munkálkodik, de azért azt látom, hogy bárkiről is legyen szó, két szakma nem árt.

-A #metoo kampányról mi a véleménye?

– Mintha Lovasi András mondta volna, hogy elmosódnak bizonyos határok.  A régi házibulikra visszagondolva nehéz néha különbséget tenni. Ha valaki egy született latin szeretőként teszi a szépet, rámenős ugyan, de nem erőszakos. A nemi erőszak, és a hatalmi helyzettel való visszaélés egyértelműen elítélendő. Mindenkinek talán bizonyos önkontrollal kellene élni, egyes határokat nem érdemes feszegetni. Nem akarok senki fölött pálcát törni, de vannak, akik beteg irányba mentek el és vannak, akik lehet, hogy bizonyos igaztalan vádakkal illetődnek. Egyrészt a jog dönt, másrészt az egészséges lélek.

– Evezzünk békésebb vizekre. Az ismerőseim között végeztem egy kis kutatást és kiderült, jóval kevesebben vásárolnak verseskötetet, mint régebben.

-Én is ezt tapasztalom, bár az új, a második, Végtelenjeinken hajózunk című verseskötetemet, amely júniusban a Könyvhétre jelent meg, újra kellett nyomni a Püski kiadónak, mert az első szériát eladták. Azért ez nagyon jó dolog. Azt meg kell jegyeznem, hogy amikor elkezdtem a verseimmel kiállni a nyilvánosság elé, a nyugati, a szlovákiai-felvidéki vagy akár a vajdasági-délvidéki magyar világban élő irodalmi szerkesztők sokkal nagyobb nyitottsággal viseltettek az irományaim iránt. Az itthoni bástyákat nehezebben tudtam bevenni. Szeretném megemlíteni, hogy az első verseskötetemhez a Szabad Német Írók Szövetsége volt vezetőségi tagja, Máté Imre, a másodikhoz pedig a szlovéniai-muravidéki magyarság kétlábon járó intézménye, Bence Lajos írta az előszót.

Zsebők a költő – Roznik Bálint műve

-Tudják a tanítványai, hogy verseket ír?

-Akik ismerőseim az fb-n azok igen, amúgy nem szoktam kiplakátolni magamról, hogy ezzel is foglalkozom.

-Nem gondolja, hogy a verses köteteknek nagyobb reklámot kellene csapni?

-Sokkal nagyobbat. Persze vannak, akik ügyesek. Csak az a baj, hogy eleve vannak szubkulturális elvárások. Nem egyszerű. Tudjuk, hogy ez az ország törzsi gyűlésekből áll. Az én generációmnál is, de feljebb még inkább. Mintha párhuzamos világokat építenének. Az a jó, amikor egy patinás kiadó és egy szerző, aki már itt-ott megjelent, találkozik. A Püski kiadónak nagyon érdekes a története. Népi baloldaliként indultak a Horthy rendszerben, aztán meg hamarosan megítélésileg a jobboldalon találták magukat. Az öreg Püski Sándor azt mondta, hogy ő mindig ugyanott maradt, csak körülötte változtak az emberek. Egy ilyen kiadónál, ha valaki megjelenteti most már a második kötetét, hát nem tudom, van-e ennél nagyobb ajándék. Az viszonyt tény, hogy nekik nincs nagyon reklámra pénzük. Mindazonáltal persze a nagykiadóknál is jelennek meg szuverén művek.

Használja a social médiát?

-Igen. Én így próbálom megismertetni az emberekkel a verseimet, amelyekre egyébként ismeretlenektől is olykor 100 feletti lájk, s megannyi komment érkezik. Erre mondják a marketingesek, hogy az igazi siker, ha az utolsó rokonodon kívül az első ismeretlen ember kezdi lájkolni a posztodat. Bár elvileg az az igazi siker, ha az ember műveivel megjelenik az irodalmi lapokban és a kritikák is elismerőek, de igen, az is siker, ha teljesen ismeretlen emberek jóleső kommenteket írnak.

– Ön jó barátságban van László Zoltánnal, a Vasas Szakszervezet alelnökével, és ha jól tudom a szakszervezet könyvtárának is adott a verseskötetéből.

-Igen, és nagy örömmel tettem. Egy szakszervezetet nem kell szubkulturálisan belőni. Nekik azokon átívelőnek kell lenni, persze máig kötik őket egy bizonyos politikai oldalhoz, de ezen már túl kellene lépni.

Sokszor olyan helyről kapok biztatást, ami nem túl tipikus. Annak örülnék, ha minél többfajta közegben jelenhetnének meg verseim akár virtuálisan, akár ténylegesen. Határokon innen és túl.

 

Zsebők Csaba: Népi és urbánus

Népi és urbánus

Bennem már határos

Pedig együtt hordták össze

A reménytelenség halmát

Urbánus és népi,

Nevezd, ahogy akarod:

Nagyvárosinak és vidékinek

Nyugatiasnak, keletiesnek

Mindegyik vagyok

Még egy kissé délies is

Mindez bennem honol,

Kitörölhetetlenül

Somogyban, Zalában

És a Körúton belül

Belém égett Illyés, Márai

Fekete Gyula és Faludy

Bel-Buda és Mátyusföld

Kalotaszeg, Mátyásföld

Szám-háborús-bűnösök –

Mindegyikkel megküzdök

Ötvözök

Összegzek

Legjobbaktól merítek

Hogy végül egyesítsek

Népi és urbánus

Bennem már határos

**

((Megjelent: Muratáj, Szlovénia + Zsebők Csaba: Végtelenjeinken hajózunk. Püski, 2017))

 

Szerző: M. Kovács Ágnes

Facebook hozzászólások