2024. április 16 , kedd - Csongor

Belehúztak a Linkedinen a TOP cégek felsővezetői

Intenzíven bővül a legnagyobb hazai nagyvállalatok felsővezetőinek LinkedIn-követőbázisa, miközben az aktivitásuk is dinamikusan növekszik – derül ki az Uniomedia friss LinkedIn Felsővezetői Toplista kutatásából, amely második alkalommal elemzi a TOP 50 hazai cég több mint 200 felsővezetőjének LinkedIn profilját.

A vizsgálat során elemezték a CEO-k, a kommunikációs és marketingvezetők, a HR-vezetők és a pénzügyi vezetők követőinek számát és a posztjaikra érkező interakciók mennyiségét – áll a HRGlobe szerkesztőségébe eljuttatott közleményben.

  • Aktivitásban és követőszámban is látványosan fejlődtek egy év alatt a topmenedzserek
  • Dr. Keszte Róbert, a Continental első embere a legtöbb követővel rendelkező CEO
  • Kiugróan magas mértékben, 1158 fővel (40%-kal) nőtt Szabó Béla követőinek száma, ezzel listavezető a kommunikációs és marketingvezetők között
  • 4000 feletti követőtábora mindössze két felsővezetőnek, Dr. Keszte Róbertnek és Szabó Bélának van
  • Kósa Barbara, Friedl Zsuzsanna és Rékasi Tibor megőrizték első helyüket
  • A cégek versenyében a Telekom végzett az első helyen, négy vezetője szerepel a toplistákon, míg a Vodafone három, a Continental, a Tesco és a SPAR kettő, a többi cég egy-egy vezetője került fel a listákra

 

A legnagyobb magyar nagyvállalatok vezérigazgatói, HR-, pénzügyi, valamint kommunikációs és marketingvezetői LinkedIn oldalának elemzésével 2022. június és augusztus között készített vizsgálat adatai a LinkedIn-használat fontosságának gyors növekedését mutatják. Az Uniomedia kutatása nemcsak azt vizsgálta, mekkora követőbázissal rendelkeznek a legnagyobb magyar vállalatok felsővezetői, de azt is, hogy mennyi a posztokra érkező lájkok, kommentek, megosztások aránya a követőik számához viszonyítva. Ez utóbbi érték, az ún. „követői engagement rate” mutatja meg a professzionális közösségi platformon folytatott kommunikáció hatékonyságát; utal arra, hogy milyen aktív szakmai hálózattal rendelkezik az adott vezető, illetve a magas érték hozzájárul a követőszám további növekedéshez. Ha a szóban forgó mutató 10-15 százalék között van, az átlagos aktivitásra utal, míg a magas ráta intenzív és a digitális platformokon is aktív szakmai kapcsolatrendszerről tanúskodik, tudatos stratégiát valószínűsítve.

Az engagement és a követőszám arányának alapján a tavalyihoz hasonlóan idén is Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója vezeti a listát 90%-os* aránnyal. A tavalyi TOP5-ből ő az egyetlen vezető, aki 2022-ben is felkerült az engagement alapú összesített listára, ami azt mutatja, hogy a LinkedIn-használat fejlődésével a mezőny dinamikusan változik. Az idei összesítésben Pantl Péter, a MOL kommunikációs igazgatója a második helyre került, míg Alfons Dintner, az Audi CEO-ja lett a képzeletbeli bronzérmes.
(­­­­* az utolsó 10 posztra vetített összes engagementet vettük alapul, illetve ennek viszonyulását a követői bázishoz)

A TOP5 összesített lista engagement-követőszám arány szerint a LinkedInen:

 

·       Rékasi Tibor, Magyar Telekom Távközlési Nyrt.: 90%

·       Pantl Péter, MOL Magyar Olaj-és Gázipari Nyrt.: 88%

·       Alfons Dintner, Audi Magyarország Zrt.: 79%

·       Daria Dodonova, Magyar Telekom Távközlési Nyrt.: 76%

·       Heiszler Gabriella, Spar Magyarország Kft.: 70%

Idén először vizsgálta az ügynökség a pénzügyi vezetők teljesítményét a LinkedIn-en. Egyelőre kevesebben követik a CFO-kat, mint a többi vizsgált vezetői poszt képviselőit: az aktivitás szerinti listán egyetlen CFO, Daria Dodonova (Telekom) szerepel a legjobb öt között.

Ami a másik kiemelten vizsgált faktort, a követőbázist illeti, fontos információ a vezetők LinkedIn-táborának bővülése. Kiemelkedő mértékben, több mint 1158 fővel, azaz 40%-kal bővült tavalyhoz képest Szabó Béla, a Magyar Telekom márkakommunikációért felelős igazgatójának követőbázisa; az összes vállalati vezető között ő növelte legnagyobb mértékben a LinkedIn-közösségét. A fejlődést tekintve Heiszler Gabriella a második: a SPAR CEO oldalán 772 emberrel, 42%-al, bővült a közösség az egy évvel ezelőttihez képest. Keszte Róbertet, a Continental vezérigazgatóját 697-tel, azaz 17%-kal követik többen, mint a 2021-es adatfelvétel idején.

„Egy felsővezető ma már nem engedheti meg magának, hogy ne fordítson figyelmet a LinkedIn-jelenlétére. Ehhez folyamatos tartalomgyártásra és kreativitásra van szükség, gyakran akár külső erőforrások bevonásával – mindez időt és energiát igényel. A LinkedIn-oldalt nem szükséges személyesen kezelni, de folyamatosan oda kell rá figyelni, mert alapvetően járul hozzá mind a vezető saját presztízséhez, mind az általa képviselt cég hírnevéhez és hitelességéhez. A jó vezetői LinkedIn-oldal alapvető üzleti érdeknek tekinthető, amely megéri a befektetést. Kutatásunk alapján ezt a hazai vezetők is egyre inkább így gondolják” – mondta Balatoni Zsófia, az Uniomedia társalapító-ügyvezetője. 

Az 50 legnagyobb magyar vállalat vezérigazgatója között

·       Dr. Keszte Róbert (Continental Automotive Hungary Kft.) megőrizte első helyét, Amanda Nelson (Vodafone Magyarország Zrt) második helyen debütált a kutatásban*, a harmadik Kékesi Sándor (Jabil Circuit Magyarország Kft.) lett a CEO TOP3-ban a követőszám szerint

·       Az interakciók és a követőszámok aránya alapján Rékasi Tibor (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.), Alfons Dintner (Audi Magyarország Zrt.) és Heiszler Gabriella (Spar Magyarország) az élen állók sorrendje

*A 2021-es LinkedIn kutatásban Amanda Nelson nem szerepelt, mert az adatfelvétel idején a Vodafone Magyarország nem volt az ötvenes mezőnyben a kutatás alapjául szolgáló Figyelő TOP200 listán.

 A HR-vezetők listáján

·       a követőszám alapú TOP3-ban Kósa Barbara (Harman Becker Kft.) megőrizte vezető helyét, Dulin Judit (Lidl Magyarország Kereskedelmi Bt.) és Kalmár Ákos (Continental Automotive Kft.) viszont új szereplők ebben a ligában

·       az interakciók és a követőszámok aránya alapján Friedl Zsuzsanna (Magyar Telekom Távközlési Nyrt.) ismét az első helyen végzett, Solti Andrea (Shell Hungary Zrt.) és Gazdag András (Schaeffler Savaria Kft.) előtt

 

A kommunikációs és marketingvezetők között:

·       A legtöbb követője Szabó Bélának (Magyar Telekom), Bánhegyi Zsófiának (Szerencsejáték Nyrt.), és Hevesi Nórának (Tesco-Global Zrt.)  van, a tavalyi kutatás publikálása óta Szabó Béla és Bánhegyi Zsófia helyet cserélt

·       Az interakciók és a követőszámok arányát is figyelembe véve Pantl Péter (MOL Nyrt.), Juhász Tibor Péter (Vodafone) és Bodó Teodóra (Robert Bosch Csoport Zrt.) profilja a legaktívabb – közülük a tavalyi listán a TOP3-ban csak Bodó Teodóra szerepelt, akkor a második helyen

A pénzügyi vezetők között:

·       Vécsey Balázs (Robert Bosch-csoport), Cüney Avci (Vodafone Magyarország Zrt.) és  Patrick Heineck (Audi Magyarország Zrt) került a TOP3-ba követőszám alapján

·       Az interakciók és a követőszámok arányát is figyelembe véve Daria Dodonova (Telekom), Patrick Heineck (Audi Magyarország Zrt) és Hamecz István (Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.) a sorrend

A TOP50 nagyvállalat felsővezetőinek LinkedIn követőszáma szakterület szerint

 

TOP 50 vállalati felsővezető összesített toplista követőszám alapján:

1. Continental Automotive Hungary Kft.              Dr. Keszte Róbert                         4 706

2. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Szabó Béla                                     4 022

3. Harman Becker Kft.                                              Kósa Barbara                                3 856

4. Szerencsejáték Zrt.                                               Bánhegyi Zsófia                            3 746

5. Vodafone Magyarország                                     Amanda Nelson                                          3 141

 

CEO:

1. Continental Automotive Hungary Kft.              Dr. Keszte Róbert                         4 706

2. Vodafone Magyarország Zrt.                              Amanda Nelson                                          3 141

3. Jabil Circuit Magyarország Kft..                          Kékesi Sándor                               2 805

4. Spar Magyarország Kft.                                       Heiszler Gabriella                         2 626

5. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Rékasi Tibor                                  2 520

HR:

1. Harman Becker Kft.                                              Kósa Barbara                                3 856

2. Lidl Magyarország                                                Dulin Judit                                     3 048

3. Continental Automotive Hungary Kft.              Kalmár Ákos                                  2 984

4. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Friedl Zsuzsanna                          2 850

5. Flextronics International Kft                               Szépkuti László                             2 191

CFO:

1. Vodafone Magyarország                                    Cüneyt Avci                                   1 544

2. Audi Magyarország                                              Patrick Heinecke                           1 508

3. Continental Automotive Hungary Kft.              Kalmár Ákos                                  2 984

4. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Daria Dodonova                           1 389

5. Tesco Global Zrt.                                                   Scott Fitzgerald                             1 183

Kommunikáció és marketing:

1. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Szabó Béla                                     4 022

2. Szerencsejáték Zrt.                                               Bánhegyi Zsófia                            3 764

3. Tesco-Global Zrt.                                                  Hevesi Nóra                                   3 096

4. Magyar Bankholding                                           Kutas István                                   2 998

4. Robert Bosch-csoport                                                        Bodó Teodóra                              2 487

A TOP5 a felsővezető engagement szerint és szakterület alapján a vizsgált időszakban
(2022. június):

 

CEO:

1. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Rékasi Tibor                    90%

2. Audi Magyarország Zrt.                                       Anfons Dintner               79%

3. Spar Magyarország Kft                                        Heiszler Gabriella           70%

4. Continental Automotive Hungary Kft.              Keszte Róbert                 42%

5. Shell Hungary Zrt.                                                 Solti Andrea                    41%

HR:

1. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Friedl Zsuzsanna            53%

2. Shell Hungary Zrt.                                                 Solti Andrea                    41%

3. Schaeffler Savaria Kft.                                           Gazdag András                           40%

4.Continental Automotive Hungary Kft.               Kalmár Ákos                    28%

5. Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt.                           Erdei Katalin                    18%

 

CFO:

1. Magyar Telekom Távközlési Nyrt.                     Daria Dodonova             76%

2. Audi Magyarország Zrt.                                       Patrick Heineck               50%

3. Richter Gedeon Vegyészeti Gyárt Nyrt.            Hamecz István                49%

4. Vodafone Magyarország                                     Cüneyt Avci                     33%

5. Wizz Air Hungary Légiközlekedési Zrt.                            Mura Viktor                     13%

 

Kommunikáció és marketing:

1. MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.                  Pantl Péter                       88%

2. Vodafone Magyarország Zrt.                              Juhász Tibor Péter          60%

3. Robert Bosch-csoport                                                        Bodó Teodóra                27%

4. Spar Magyarország Kft.                                       Maczelka Márk               27%

5. Szerencsejáték Zrt.                                               Bánhegyi Zsófia              23%