2018. november 13 , kedd - Szilvia

“Az élet meghosszabbítása önmagában nem elégséges”

Interjú Bálint Istvánnal, az INTERHEALTH Slovakia alapító, ügyvezető igazgatójával.

Sokoldalú, kreatív ember. Egy volt testnevelő tanár, aki jogot és közgazdaságot is végzett, még mielőtt természetgyógyász lett. Jelenleg eredetien új étrend-kiegészítők feltalálója és szellemi birtokosa, egy alkalmazott nanotechnológiáért lelkes csapat hajtómotorja.

– Hogyan lesz egy testnevelő tanárból az alkalmazott nanotechnológia egyik úttörője?

– Mindig is lenyűgözött az emberi test felépítése és működésének bonyolult összehangoltsága. Nagyon fiatalon úgy gondoltam, azzal tehetek legtöbbet az egészséges életmódért, ha serdülőket erre nevelek. Közben felfigyeltem valamire, ami nagyon elgondolkodtatott. Az orvostudomány vitathatatlanul sokat tett az emberi élettartam meghosszabbításáért – és töretlenül tovább küzd ezért. A tudomány és technológia haladása ellenére azonban számos degeneratív állapot, hiányállapotok kiábrándítóan terjednek az idősödő populációban. Még a legfejlettebb országokban is. A D- és egyes B vitaminok hiánya egyre gyakoribb Európa és az USA lakossága körében. Minden második 50 év feletti férfi prosztata-megnagyobbodásban szenved. Az öregkori szemfenék sorvadás (macula degeneráció) 1990 és 2005 között 500 %-al gyarapodott Európában. Akkor még nem is említettük a mozgást korlátozó és életminőséget lerontó csont és ízületi bántalmakat, meg mind közül a legrettegettebbeket: a rákos megbetegedéseket. Arra jutottam, hogy az élet meghosszabbítása önmagában nem elégséges. Egy jó erőben és egészségben megélt Élet kell legyen a cél! Attól kezdve mindig aktívan keresem az élet minőségét javító módszereket.

– Honnan ehhez a tudás?

A tudást nem én birtoklom. Talán szerencsém is volt az indulásnál. Az érdeklődésem mindig összehozott a megfelelő személyiségekkel, akiknek ma sokat köszönhetek. 1996-ban volt alkalmam megismerkedni Raj K. Choprával, aki személyes ismerőse volt Dr. K. Folkersnek, a koenzim Q10 felfedezőjének.  Magyarországon Dr. Sátory Évával való együttműködés eredményeként hoztunk be először vízoldékony Q10 koenzimet. Ez akkoriban radikális újdonság volt. A következő tíz évben az amerikai gyártóval és személy szerint Dr. Charles Brain-nel való kapcsolat révén ismerhettem meg a liposzómás nanotechnológiát. Annak ellenére, hogy azokban az időkben – de talán még ma is – a liposzómákat elsősorban a tudományos kutatás és főleg rosszindulatú, végzetes betegségek gyógyszerelésére tartják fenn, számos olyan tulajdonságuk van, amelyek előnyösen használhatók ki a hétköznapi egészségmegőrzésben, illetve betegségek megelőzésében. Én nem tudok mindent a liposzómákról, sem a gyártástechnológiájáról. Magaménak mondhatom viszont olyan emberek lojalitását, akik birtokolják ezt a tudást, és lelkesen működnek közre ötleteink megvalósításában.

– Hogyan segíthetnek a liposzómák a mindennapi egészségmegőrzésben?

– A liposzóma egy tápanyag – vagy gyógyszer – részecskét körülvevő, a sejt- és biológiai hártyákhoz nagyon hasonló szerkezetű, buborékszerű bevonat. Egy ilyen bevonat megvédi a tartalmát emésztő enzimektől, vegyi bomlástól, oxidációtól. Emellett elrejti tartalmát a túl korai kiválasztódás elől is. Leginkább azonban sejthártyához hasonló szerkezete miatt, képes „átcsempészni” tartalmát a sejthártyán, a megszokottnál jóval kisebb veszteség mellett. Ezért a liposzómába burkolt hasznos hatóanyagok, jóval nagyobb mennyiségben jutnak el a célsejtbe, mint a hagyományos, vagy akár természetes anyagok – jobb a biohasznosulásuk. Ez különlegesen hatékony formulázást tesz lehetővé. Jobb hatás, kisebb, kényelmesebb adagok mellett is. Eddig nagyon jó tapasztalataink vannak liposzómás C-vitamin, de további vitaminok pótlása terén, prosztata-adenoma elleni és szemet-látást védő, csont és ízületi kopást megelőző készítményeinkkel. Úgy tudom – Európában legalábbis – elsőként próbálkozunk sikeresen több hatóanyagot tartalmazó, komplex összetételű készítmények liposzómázásával.

– NANOTECHNOLÓGIA” – nem hangzik könnyűnek egy kis vállalkozás számára.

Nem az. De nem is lehetetlen! Ami pedig nem lehetetlen, az …?

Hogyan tovább? Van-e küldetés?

Mi elkötelezetten kutatjuk az új liposzómás, egészségvédő étrend-kiegészítőkben rejlő lehetőségeket. Célkitűzésünk, hogy a liposzómás technológiát mindennapi emberek széles rétegei számára tegyük hozzáférhetővé, hétköznapi egészségi problémáik enyhítésére, és ezzel sokaknak egy jobb életminőséghez teremtsünk lehetőséget. Ez egy új terület. Akik megvásárolják és használják termékeinket, azok bizalmat szavaznak nekünk. Mindent megteszünk azért, hogy méltónak is bizonyuljunk erre a bizalomra.

 

 

(X)

Facebook hozzászólások