2019. december 7 , szombat - Ambrus

Az Anyaistennő – I. rész

Az istenhitek rekonstrukciója az írás feltalálása előtti korokból mindig feltételezéseken alapul. Csak nagyon ritkán található az őskori régészeti leletekkel együtt valamiféle jel, mely utalna rá, hogy melyek voltak a velük kapcsolatos hiedelmek.

A régészek világszerte találtak kicsiny nőfigurákat és barlangfestményeket, amelyek közül sok az új élet világra jöttével, a táplálkozással és a fejlődéssel legnyilvánvalóbban összekapcsolódó asszonyi testrészeket, a mellet, a terhes hasat és a vaginát hangsúlyozza. Ezeket a figurákat Vénusznak nevezték, a szex és a szerelem római istennője után.

Willendorfi Vénusz (kb. i.e. 21. évezred)

1908-ban talált rá Szombathy József az alsó-ausztriai Willendorf in der Wachau közelében található őskori lelőhelyen. A 11,1 cm-es szobrocskát szemcsés mészkőből faragták és vörös okkerrel festették. Kifejezetten hangsúlyosak a mellek, a szeméremajkak, a gömbölyű has. Apró kezeit a mellére helyezi, nincsenek határozott arcvonásai. Elképzelhető, hogy a fejet körbefutó hét vonal a szentnek tekintett hetes szám megjelenítése.

 

Lespugue-i Vénusz (kb. i.e. 23. évezred) 

1922-ben került elő René de Saint-Périer franciaország Lespuque  nevű települése melletti Grotte des Rideaux-ban (Függöny barlang). A szobor 14,7 cm magas, mamutcsontból faragták. Az ábrázolás a Willendorfi Vénuszhoz hasonló, de a fej kisebb. A hátoldal csíkozásában a farkötény ábrázolása valószínűsíthető.

 

Dolni Vestonice-i Vénusz (kb. i.e. 25. évezred)

1925-ben találta Karel Absolon a morvaországi Dolni Vestonice és Pavlov közötti őskori lelőhelyen. A 11,5 cm magas szobrocska anyaga kerámia. 2004-ben komputertomográfiai vizsgálatok során találtak a szobor fenekén egy körülbelül 10 éves fiúcska ujjlenyomatára.

 

Hohler Fels-i Vénusz (kb. i.e. 33. évezred)

2008-ban akadt rá Nicholas Conard  a Sváb-Alpokban található Hohler Fels barlangban. A szobrocska 5,97 cm magas, mamutcsontból készült. Az Oxford Radiocarbon Accelerator  radiometrikus kormeghatározása alapján a világ eddig ismert legrégebbi plasztikus emberábrázolása. A nemi jellegek itt is erősen túlhangsúlyozottak. Feje nincs és nem is volt, valószínűleg nyaklánc csüngője lehetett.

 

Brassempouy-i Vénusz (kb. i.e. 23. évezred)

1892-ben a franciaországi Brassempouy városka melletti Gotte du Pape-ban (Pápa barlang) találtak rá. A szobortöredék 3,65 cm magas, mamutcsontból faragták. Nagy jelentőségű, mert ez az egyik legkorábbi ismert ember arc ábrázolás.  Az ábrázolás idealizált, mivel arányai egyetlen paleolitikum-i emberre sem hasonlítanak.

A Vénusz-figurák általános elterjedése ahhoz az érveléshez vezetett, hogy az istenségeket kezdetben Istennőként képzelték el.

„A halál a születéssel egyenrangú, hatalmas és drámai misztérium – s mindkettőn átível, mindkettőt magában hordozza a Nagy Anya. A föld nőneműként való elképzelése, mint a periodikus születés, élet, halál és újjászületés, az alapja minden mitológiai és vallási szimbólumnak: ez a forrása valamennyi vallásos hiedelemnek. Fontos megragadni az érintett idő dimenzióját: Isten nőnemű volt az ember földi pályafutásának első 200.000 évében.” (Sjöö,M. & Mor,B; The Great Cosmic Mother: Rediscovering the Religion of the Earth)

Mircea Eliade a Vallási hiedelmek és eszmék története című munkájában így vélekedik: „Az Aurignac-i ember előtti (kb. 30.000 éves) „bizonyítékok” többsége, tehát a szerszámok, használati értékükön túl semmiről sem árulkodnak.” Később ezt írja: „E szobrocskák vallási szerepét lehetetlen pontosan megállapítani. Feltételezhető, hogy valamiképpen a női szakralitást, az istennők mágikus-vallási hatalmát jelképezik. A sajátos asszonyi létezésmód „misztériuma” számos vallásban szerepet játszott, a primitívekben éppúgy, mint a történetiekben.”

(Fotók: Wikipédia)

folytatjuk…

 

Szerző: G. A.

 

A sorozat cikkei:

Örök kérdések, változó válaszok – 1. rész

Az Anyaistennő – II.rész

 

 

 

Facebook hozzászólások