Létezett egykor egy vallásos civilizáció, ahol az Istennő kultuszán keresztül a középpontban a földművelés állt és nem a gyilkolás.
James Mellart az 1960-as években a törökországi Catal Hüyük közelében feltárta egy kb. i. e. 6500-5500 között virágzó település romjait.
( Fotó: Wikipédia )
Igaz ábrázoltak vadászjeleneteket, de sem fegyverek, sem állatok megölésének nyomait nem találtak az ásatások során.
( Fotó: Wikipédia )
Vannak helyiségek, amelyekben festményeken és domborműveken az istennő látható, utalva egy olyan vallásra és világnézetre, mely tükrözi az asszonyok jelentőségét a termékenységben és az élet fenntartásában.
( Fotó: Wikipédia )
Marija Gimbutas (1921-1994) régészeti leletekre támaszkodva azt állította, hogy volt egy régi európai kultúra, amelyben az emberek „viszonylag békések, földművelők, művészetekben kreatívak, a társadalmi struktúrában egalitáriusok, és istennőimádók voltak.”
( Fotó: Youtube )
Ezeket az embereket aztán legyőzték a keleti sztyeppék irányából betörő „apai ágon szerveződő, pásztorkodó és félnomád népek, akik harciasak voltak, fegyvert viseltek és tudtak lovagolni. Vallásuk középpontjában hímnemű istenek álltak.”
Gimbutas 1991-es Az Anyaistennő civilizációja (The Civilizátion of the Goddess) c. könyvében megerősíti: a legfőbb Istennőt, Anya Istennőt, az Istenek Anyját az ősi kultúrák Ana, Annia, Anu, Ankou néven tisztelték, és nevük feltehetően az ősi kőkörök építőitől ered. Az ősi kőkörök építői pedig világszerte a szkíták, szakák voltak.
( Fotó: Youtube )
Ana, Anu, Anahit, Anahita a Nagy Anyaistennő volt, Természet Anya megfelelője. Gimbutas az ősi Ana istennő eredetét legalább 6000 évre teszi. Természet Anya „az elhalás és a megújulás istennője volt, a tél és a sötétség istennője. Az ősi Európa néphagyományaiban tevékenysége a téli évszakban bontakozott ki, pontosabban december végén és január elején. Gyanítjuk, hogy a történelem előtti időkben a Természet megújulásához és Tél Istennő megbékítéséhez szükséges szertartások legnagyobb része ebben az időszakban zajlott le” – írja Gimbutas könyvében.
Mircea Eliade a Vallási hiedelmek és eszmék története című könyvében ezt írja: „A mezőgazdaság felfedezésének első, és talán legfontosabb következménye válságot eredményez az őskőkori vadászok értékrendjében: az állatvilággal való vallási természetű kapcsolatokat felváltja az, amit az ember és a vegetáció misztikus közösségének nevezhetünk. Ha eddig a csont és vér képviselte az élet lényegét és a szakralitást, mostantól fogva a sperma és a vér testesíti meg. Ezenkívül a nő és a női szakralitás lép elő az első helyre. Mivel a nők meghatározó szerepet játszottak a növények háziasításában, ők lesznek a megművelt föld tulajdonosai, ez társadalmi felemelkedésükhöz vezet, és jellegzetes intézményeket teremt, mint például a matrilokális település, vagyis amikor a férjnek felesége házában kell laknia.
A föld termékenysége kapcsolatban áll az asszonyi termékenységgel; következésképp az asszonyok lesznek a felelősek a termés bőségéért, hiszen ők ismerik a teremtés „titkát”. Vallási misztériumról van szó, mivel ez kormányozza az élet eredetét, a táplálékot és a halált.
( Fotó: Youtube )
A termőtalajt az asszonnyal azonosítják… Egy anthropo-kozmikus szerkezetű, összetett szimbolika kapcsolja az asszonyt és a nemiséget a Hold-fázisokhoz, az (anyaméhvel azonosított) Földhöz, valamint ahhoz, amit a vegetáció „misztériumának” kell neveznünk. Misztérium, ami a vetőmag „halálát” követeli, hogy újjászületését biztosítsa, amely pedig annál csodálatosabb, minthogy megdöbbentő szaporodást eredményez.”
folytatjuk…
Szerző: G. A.
A sorozat cikkei:
Örök kérdések, változó válaszok – 1. rész
