2024. március 28 , csütörtök - Hajnalka

25. születésnapját ünnepli a GE Women’s Network

A közösségek ereje az ember életében megkérdőjelezhetetlen. A női közösségekről azonban nem sok szó esik, munkahelyi közösségeket tekintve pedig még ritkábban. Ezzel szemben legyen szó akár magánéletről, akár munkahelyről, a „women power” lángra kapott – mégis keveset beszélünk arról, hogy ez nem feltétlen jelenti azt, hogy egy nőnek egyedül kell helytállnia az élet minden területén.

Vannak olyan közösségek, ahol lehet segítséget kérni, lehet együtt fejlődni, egymástól tanulni. Az idén 25 éve létrejött GE Women’s Network egy olyan vállalaton belüli női hálózat, amely értékrendszere egymás ösztönzéséről, felemeléséről és pozitív energiával történő felöltéséről szól a munkahelyi nemek közötti egyenlőség megteremtésének érdekében.

A GE hosszú ideje van jelen a magyar piacon, szerteágazó tevékenysége mellett kultúrája és értékrendszere miatt is vonzó munkahely. A vállalati kultúrájának egyik fontos pillére a globális szinten 25 évvel ezelőtt létrejött hálózat, amely az akkor még igencsak csekély számban jelenlévő női vezetőket fogta össze, akiknek a networking/kapcsolatépítés és a karrierépítés volt elsődleges céljuk. A kezdeményezés Magyarországon elsők között valósult meg a régióban és már akkor is forradalmi jelenség volt, azóta azonban ez a kör egyre csak bővült, mára a korábbi és jelenlegi aktív tagok száma elérte az 1000 főt, közel 950 eseményt szervezett megalakulása óta és több mint 40 000 ember életére volt hatással – nemtől függetlenül. A rendezvények készségeket fejlesztenek, együtt tapasztalásról, tanulásról szólnak, máskor informális beszélgetéseknek adnak teret.

A Women’s Network tagjai, vezetői és szponzorai mind hisznek abban, hogy egy befogadó, barátságos női kör – legyen az munkahelyen, vagy azon kívül szerveződő közösség – teret ad annak, hogy egy biztonságos környezetben fejlesszék vezetői készségeiket, együtt tanuljanak, tapasztaljanak, inspirálódjanak és oszthassák meg ötleteiket, gondolataikat.

 

Közösségbe belépni, közösséget létrehozni

„Minden új munkahelyen fontos, hogy a belépő kollégák hamar beilleszkedjenek a közösségbe – azonban ennek csak egyik része a szakmai beilleszkedés. Az emberi kapcsolatok kiépítésében mi nők elképesztően jók vagyunk és abban is, hogy átsegítsük egymást a kezdeti nehézségeken. Az a nagyszerű ezekben a közösségekben, hogy befogadóak, bátorítóak, motiválóak és én azt is gondolom, hogy rengeteget jelent, ha valaki a munkahelyén talál ilyen biztonságos kört, amihez bátran csatlakozhat.” – mondta Paál Laura, informatikai igazgató, GE Corporate, a Women’s Network magyarországi vezetője.

„A GE Women’s Network irányába nálunk szerencsére a vállalati kultúrából adódóan megvolt és a mai napig megvan a szervezeti támogatás, hogy jól és hosszú távon működjön ez a közösség. A Women’s Network korábbi tagjai közül is többen vitték tovább ezt a szellemiséget, megalkották a saját körüket az új munkahelyen és mindenhol az látszik, hogy a kollégák kifejezetten ki vannak éhezve az ilyen jellegű témákra. Én úgy látom, hogy nagyon jó hatással van a munkahelyi közösségre, ha elindul egy ilyen kezdeményezés a vállalatnál, akár egy-egy szervezeten belül, ha először csak informális formában is.” – tette hozzá Kerekes Andrea, pénzügyi igazgató, GE Gas Power, a Women’s Network korábbi magyarországi vezetője.