2024. április 18 , csütörtök - Andrea

Nem érezzük magunkat jobban a Facebook-lájkoktól

Hiába a sok lájk a Facebookon, attól nem érezzük magunkat jobban, nem változik a hangulatunk – derül ki a Brit Pszichológiai Társaság friss kutatásából.

A szakemberek 340 résztvevőt vizsgáltak, akiket Twitteren és Facebookon keresztül toboroztak. Az önkéntesek kérdőívet töltöttek ki, 25 állítást kellett pontozniuk – attól függően, hogy mennyire értenek egyet azzal. A téma a közösségi média-részvétel volt, illetve az ott történő események értékelése. Például: „jól érzem magam, ha figyelmet kapok a közösségi médiafelületen”, ill. „a lájkok alapján ítélem meg, hogy valaki mennyire népszerű”.

Kiderült, hogy azok, lájkolásra kérnek másokat vagy akár hajlandóak is fizetni érte, alacsony önbizalommal rendelkeznek, és kevésbé bíznak másokban is. Ezzel együtt azonban igaz az állítás, hogy hiába tesznek mindent a több lájkért ezek az emberek, nem lesznek boldogabbak, elégedettebbek a kedvező reakciók bezsebelését követően sem.

„Ez ugyan csak egy kis mintát felölelő kutatás, az viszont egyértelműen látszik, hogy nagy hatással van a közösségi médiahasználat hétköznapi életünkre, és ezáltal mentális egészségünkre, és ez a hatás sajnos nem mindig egyértelműen pozitív” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Martin Graff, a University of South Wales munkatársa.

 

Forrás: Medipress